kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Mi a baj az oktatással?

A 24.hu felkérésére a Republikon felmérést végzett a magyar oktatási rendszer problémáiról. Több megkérdezett panaszkodott a gyerekek túlterheltségére, és kezelhetetlenségére is. Sokan úgy gondolják az iskola nem készíti fel a diákokat az életre - írja a lap.

images

images

A felmérésben ezer embert kérdeztek meg. Sokaknak nem tetszik az iskolák túlzott központosítása, mindössze 20 százalék érte egyet azzal, hogy az állam vette át az iskolák fenntartásának jogát, 41 százalék hagyná az önkormányzatok kezében a fenntartást - írják.

A megkérdezettek 34 százaléka felháborítónak tartja, hogy a kormány az egyházi iskolákat kiemelten támogatja. A mindennapos testnevelés, a kötelező hit- és erkölcstan viszont nem vált ki felháborodást.

A válaszadók 62 százaléka szerint komoly probléma a gyerekek túlterheltsége, 53 százalék érzi úgy, hogy a tanárok is túlzottan terhelve vannak, 45 százalék szerint a tanári fizetés túl alacsony.

A megkérdezettek 60 százaléka szerint a tanárok azért nem tudják rendesen végezni a munkájukat, mert a gyerekek kezelhetetlenek. Az iskolák rossz állapota (nincs fűtés, omlik a vakolat stb) is komoly probléma 53 százalék szerint. Komoly probléma, hogy az iskola nem készíti fel a fiatalokat az életre, 46 százalék a hazai nyelvoktatást katasztrofálisnak tartja.

A válaszadók 42 százaléka úgy látja, az egyetemeken elavult ismereteket tanítanak, és nem készítik fel a hallgatókat a munkavállalásra.

Újra és újra visszatérő kérdés, hogy hánykor kezdődjön a tanítás, a jelenlegi kutatásból az derül ki, hogy nem okoz gondot a nyolc órai kezdés.

24.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk