kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az adó 1+1 százalékáról

Május 22-én éjfélig lehet nyilatkozni az egyházaknak, a Nemzeti Tehetség Programnak és a civil szervezeteknek felajánlható 1+1 százalékokról - írja az MTI.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint aki már korábban beadta szja-bevallását vagy jóváhagyta tervezetét, de még nem döntött az 1 százalékok sorsáról, az 22-éig külön is rendelkezhet.

Adataik szerint a legtöbben gyermekek fejlesztésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.

Hangsúlyozták, hogy az egyházi 1 százalékról szóló idei nyilatkozatokat a NAV a következő években is figyelembe veszi, egészen addig, míg a felajánló a rendelkezését vissza nem vonja vagy nem jelöl meg másik egyházi kedvezményezettet. Civil szervezet vagy a Nemzeti Tehetség Program javára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

A felajánlók hozzájárulhatnak a rendelkező nyilatkozatban ahhoz is, hogy a civil kedvezményezett kérésére a NAV átadja a nevüket és postai vagy elektronikus levelezési címüket. Az adott civil szervezetek ezeket az adatokat kizárólag kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatják 5 évig.

A rendelkező nyilatkozat elektronikusan, papíron vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz. Aki a bevallással együtt szeretne felajánlani, annak az adóbevallás megfelelő oldalát kell kitöltenie. Aki később szeretne nyilatkozni erről, az a "17EGYSZA" lapon vagy annak tartalmával megegyezően, írásban teheti ezt meg. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni a legegyszerűbben az Ügyfélkapun keresztül, a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk