kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Technológiai cégek adóztatásából oldaná meg Spanyolország a nyugdíjemelést

Nagyrészt a technológiai nagyvállalatok, például a Google vagy az Apple digitális szolgáltatásainak adóztatásából fedezné a spanyol kormány a nyugdíjaknak az infláció mértékével megegyező emelését az idén és jövőre - írja az MTI.

Az elképzelés a 2018-2021-es időszakra vonatkozó stabilitási programban szerepel, amelyet a dél-európai ország vezetése kedden küldött el Brüsszelbe.

A részletesen még nem ismertetett új adónemtől összesen 2,1 milliárd eurós bevételt remél a spanyol kormány: 2018-ban 600 millió, 2019-ben 1,5 milliárd eurót.

Cristóbal Montoro spanyol pénzügyminiszter korábban beszélt már az új adó tervéről, amikor bejelentette, hogy a kormány idén 1,6 százalékkal, jövőre 1,5 százalékkal tervezi növelni a nyugdíjakat. Az intézkedés összértéke 3,7 milliárd euró.

A kormány erről a Baszk Nacionalista Párttal (PNV) állapodott meg a múlt héten, amely cserébe várhatóan támogatja majd a törvényhozásban a 2018-as költségvetési törvény elfogadását.

A kisebbségi konzervatív kormány már tavaly is többek között a PNV támogatásának megszerzésével tudta keresztülvinni a parlamenten költségvetési tervezetét.

A baszk párt idén azt közölte: erre nem hajlandó addig, amíg a spanyol kormány irányítja Katalóniát. Ez azonban addig így marad, amíg nem alakul meg az új katalán kormány, csakhogy Katalóniában lassan négy hónapja nem tudja a parlament megválasztani az új elnököt, aki megalakítaná az új kormányt.

Spanyolország költségvetését normál menetrend szerint már tavaly szeptemberben el kellett volna fogadni. Erre várhatóan most júliusban kerülhet sor.

A kormány és a PNV megállapodásának előzménye, hogy hónapok óta folyamatosan tünetnek nyugdíjasok szerte Spanyolországban, és követelik, hogy a törvény által előírt évi 0,25 százalék helyett az infláció mértékével arányosan emeljék meg a nyugdíjakat.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk