Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

3,9 százalék a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottak száma

A 2018. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 29 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 435 ezer volt, 67 ezerrel, 1,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írja az MTI.

images

A 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma hibahatáron belül változott: számuk 33 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 10,4 százalékos volt. A munkanélküliek csaknem ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves, legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra, míg az 55-74 éveseké 1,8 százalékponttal, 2,3 százalékra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónapra csökkent, a munkanélküliek 39,8 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt - olvasható a jelentésben.

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 125 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 42 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 15 ezerrel csökkent.

A 15-24 éves fiatal foglalkoztatottak létszáma 13 ezerrel csökkent. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 évesek foglalkoztatási rátája 1,1 százalékponttal, 83,9 százalékra, az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozóké 3,6 százalékponttal, 53,6 százalékra nőtt egy év alatt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk