Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

140 ezer diákot érint a külföldi nyelvi kurzus

Évente 140 ezer diákot érint és 90 milliárd forintba kerülhet a 9. és a 11. évfolyamra járó tanulók kétszer kéthetes külföldi nyelvi kurzusa, a kétszer kéthetes, nyelvi környezetben tanulás reális lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy használható nyelvtudásra tegyenek szert - írja az MTI.

Kásler Miklós miniszter kitért arra: felmérések szerint 2017-ben Magyarországon az emberek 45 százaléka beszélt egy idegen nyelvet a saját megítélése szerint, míg 10 évvel korábban ez az arány 25 százalék volt. Az elmúlt tíz évben tehát javult a magyar emberek idegennyelv-ismerete, azonban még mindig messze elmarad a környező országokban élőkétől.

A nyelvoktatással foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy a nyelvtanulás folyamán a 9. és 11. évfolyamon célszerű nyelvi környezetben gyakorlatot szerezni. Ez alapján született a kormány döntése a kétszer kéthetes kurzusról - tette hozzá Kásler Miklós.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára elmondta: a program részleteit még nem dolgozták ki, de pályázati rendszert terveznek, amelyben csoportos iskolai és egyéni pályázásra is lesz majd lehetőség.

Közölte: az iskolai csoportok kiutazásánál szempont, hogy a diákokat családoknál szállásolják el, hogy minél több lehetőségük legyen idegen nyelven kommunikálni.

Az államtitkár beszélt arról is: a program eredményességéhez az is szükséges, hogy "az itthon folyó nyelvi képzéseket tartalmilag, módszertanilag olyan helyzetbe hozzák, hogy a gyerekek kellő felkészültséggel tudják kihasználni a kétszer kéthetes" kurzust.

Mint mondta, a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez nagyjából 900 óra nyelvtanulás szükséges, ezt a diákok a közoktatásban megkapják, "mégis el vagyunk maradva az európai átlagtól". Az eredmények javításához tehát nem az óraszámot, hanem a tanulás hatékonyságát kell növelni, és ebben óriási felelőssége van az idegen nyelvet tanító tanároknak.

A program a 2020/2021-es tanévtől indul a kiosztott háttéranyag szerint.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk