Megjelent: 6 éve

Az altatóorvosok is felmondtak Ajkán

Az intenzív osztályon dolgozó ápolók után, most 5 altatóorvos mondott fel az ajkai kórházban - írja a Magyar Narancs.

A Magyar Narancs több forrásból is úgy értesült, hogy az intenzív osztály valamennyi (szám szerint 5) munkaviszonyának megszüntetését kérte az ajkai Magyar Imre Kórházban - írják.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, szeptember elején az intenzíven dolgozó összes ápoló beadta felmondását. A nővérhiányt a főigazgató nyugdíjból visszahívott, a gyerekosztályról átvett, valamint kölcsönzött munkaerővel oldotta meg. A lap információi szerint ez volt az utolsó dolog, ami végül az orvosok felmondásához vezetett. A most távozó orvosok egy része már 10 éve dolgozott az ajkai kórház intenzív osztályán. A Magyar Narancs információi szerint az orvosok arra hivatkoztak, hogy a hirtelen összetoborzott nővérek megnehezítik a munkájukat.

Jelenleg még mindannyian a kórházban dolgoznak, felmondási idejüket töltik.

Magyar Narancs
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk