kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A rugalmas munkavégzést értékelik legtöbbre a pályakezdők

A rugalmas munkavégzést a jó fizetésnél is fontosabbnak értékelik a közép- és felsőoktatásban tanulók a PwC Magyarország felmérése szerint - írja az MTI.

A könyvvizsgáló és tanácsadó cég közleménye szerint a megkérdezettek a munkatársakat nevezték a harmadik legfontosabbnak. Az álláshelyeket meghatározó körülmények közül a cafeteria a negyedik az idei felmérésben. A cégnév, a vállalati stratégia és a társadalmi felelősségvállalás a 36 tényezőből álló ragsor végére került.

A megkérdezettek háromnegyede budapesti munkahellyel számol, 16 százalékuk Győrben is dolgozna. 25 százalékuk pénzügyi, 20 százalékuk pedig tanácsadási területen helyezkedne el, míg a telekommunikációt és a médiát 19 százalék, az IT-ágazatot pedig 18 százalék választaná - írták.

A PwC 2016-ban indította a felmérését, azóta összesen 20 ezer fiatalt kérdeztek meg.

Az idei kutatásba bevont 7 ezer pályakezdő vagy pályaválasztás előtt álló fiatal 6 százaléka középiskolás, 43 százaléka egyetemen vagy főiskolán tanul. Utóbbiak 51 százaléka munkát is vállal a tanulmányai mellett.

A közlemény szerint a legvonzóbb munkahelynek járó PwC-elismerést a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft. kapta idén. A legjobb 10-be rajtuk kívül az Audi Hungaria Zrt., a Bosch csoport, a General Electric International, a Google Magyarország, az OTP Bank Nyrt., a Magyar Telekom Nyrt., a Mercedes-Benz Hungária Kft., a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. és a Vodafone Magyarország Zrt. került be. A visszajelzések és jelölések alapján az autóiparban az Audi Hungaria Zrt., az autóipari beszállítók közül a Bosch csoport, a pénzügyi szolgáltató szektorban az OTP Bank Nyrt., a szolgáltató központok (SSC) közül a Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft., az IT-ágazatban a Google Számítástechnikai Szolgáltató Kft., a telekommunikációban a Magyar Telekom Nyrt. az idei iparági győztes.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk