kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A szabadúszók a legboldogabbak

Egy brit kutatás azt vizsgálta melyik munkakör teszi legboldogabbá az embereket, ebből az derült ki, hogy az egyéni vállalkozók szeretik legjobban a munkájukat - írja az Independent.

images

A kutatásban 5000 dolgozót vizsgáltak az Egyesült Királyság, Új-Zéland, Ausztrália és az Egyesült Államok területéről vegyesen. A kutatásból kiderült, hogy azok a leginkább boldogok, akik a maguk urai lehetnek, akik szabadúszóként dolgoznak. Annakellenére, hogy többet kell dolgozniuk, bizonytalanabb a bevételük, nincs HR-szakember, aki segítené őket, és a munkaidő sokszor összefolyik a magánélettel - írják.

„Az egyéni vállalkozók és a szabadúszók nagyra értékelik az autonómiájukat. Megvan a szabadságuk, hogy fejlődjenek, kifejezzék saját nézeteiket. A saját szakértelmükre kell hagyatkozniuk, és azt sem bánják, ha túlóráznak.” - magyarázza a kutatást jegyző Peter Warr a Sheffield Egyetemről.

A szabadúszók sikeresebbnek érzik magukat a karrierjükben, jobban tudják fejleszteni magukat és a tevékenységet, amit végeznek, nem kell versenyezniük kollégáikkal.

Ilke Inceoglu, a kutatás társszerzője, egyetemi professzor szerint azért sikeresebbek az egyéni vállalkozók, mert minden eredményt önmaguknak köszönhetnek, ami motiválja őket az újabb és újabb célok elérésére.

Fotó Pixabay
Independent


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk