Megjelent: 7 éve

60 ezer fagyira?

Két gombóccal számolva közel 60 ezer forint kiadást is jelenthetett egy család számára a nyári hőség sláger finomsága - és akkor még csak a gyerekek fogyasztásával számoltunk. A fagyira szánt pénz jó alkalmat ad arra, hogy a gyerekek pénzügyi tudatosságát is fejlesszük.

Hazánkban a fagylaltárak igen széles skálán mozognak: leggyakrabban 200 forint körüli, de a gourmet típusú helyeken akár 350 és 450 forint közötti gombóconkénti árakkal találkozhattunk. A rendszeres
fagylaltfogyasztás nyári plusz költségként sok családnak megterheli időszakosan a kasszáját.

Egy kétgyermekes családnak egyetlen cukrászdai látogatás körülbelül 1700 forintjába kerül, ha pedig az idei nyár kiemelten meleg 65 napján a közkedvelt desszerttel hűsítették magukat, akkor ez napi szerény két gombóccal számolva is közel 60 ezer forint kiadást jelentett számukra.

A szülőknek ajánlatos bevonni a gyerekeket ezekbe a hétköznapi pénzügyi szituációkba, ezzel elősegítve pénzügyi tudatosságuk kialakulását és fejlesztését. Érdemes elmagyarázniuk az okokat, például hogy miért
kérjenek naponta csak egy adag fagylaltot. Ezen keresztül megtanulhatják a gazdálkodás, takarékoskodás alapjait.

Hasznos lehet, ha a kicsik kaphatnak egy bizonyos összeget hetente vagy havonta édességre elkülönítve, amit arra az időszakra nekik kell beosztani. Ez felelősségre is neveli őket, mivel saját pénzügyi döntéseket kell hozniuk. Ha idő előtt elfogyna a zsebpénzük, fontos, hogy a szülő következetes legyen és ne egészítse ki újra és újra, hiszen így tanulhatja meg, hogy döntéseinek következményei vannak.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk