Megjelent: 5 éve

2019-ben is a megtartás a HR legfontosabb feladata

Az év elején, lassan hagyományosan, online szavazásban megkérdezzük olvasóinkat, hogy mi lesz az adott évben a HR kulcsfeladata. A legtöbb szavazat idén is, ahogy már két éve a munkaerő-megtartásra érkezett.

Bár a szavazás eredménye nem reprezentatív, a tavalyihoz képest majdnem dupla mennyiségű szavazat érkezett. A munkaerő megtartás mint kulcsfeladat magasan vezeti a mezőnyt, nyomában, ahogy eddig is a munkavállalók elkötelezésének szükségességével. Harmadik „helyezett” azonban egy a listára újonnan felkerült feladat: a munkavállalók képzése, átképzése lett, amelyre egyre inkább rászorítja a munkáltatókat a technológia fejlődése, hogy a munkavégzésben egyre nagyobb szerepet játszanak a digitális eszközök. Valamint most már nem csak a munkáltatók, hanem a munkavállalók is egyre inkább szükségét látják annak, hogy fejlődjenek, amennyire lehet folyamatosan képződjenek, tanuljanak, mert karrierükben is csak így tudnak előre lépni.



Érdekes módon azonban a vezetők képzését már közel sem látják fontos feladatnak sokan, erre a válaszlehetőségre érkezett a legkevesebb szavazat, pedig a vezetés befolyása a folyamatokra, az esetleges változásokra a legmeghatározóbb. A munkahelyi kultúrát, hangulatot, és így közvetlenül a megtartást befolyásolja a vezető(k) személye, és mint tudjuk, a dolgozók leginkább a rossz vezetés miatt távoznak valahonnan.

Itt megtalálják a tavalyi és a 2017-es eredményeket is.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A foglalkoztatottak aránya Magyarországon

Így változott a foglalkoztatási ráta a 15-64 éves népesség körében 2009 és 2022 között. Teljes cikk

Grafikonon a gazdasági aktivitás Magyarországon 2009 és 2022 között

Így változott a gazdasági aktivitási arány a 15-64 éves népességkörében a KSH adatai szerint. Teljes cikk

A sztrájkok számának alakulása hazánkban

Így változott a sztrájkok, a sztrájkokban részt vevők és a kiesett órák száma 1991 és 2022 között Magyarországon. Teljes cikk