kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Krízishelyzetek a vállalatoknál

Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák - a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel és majdnem 70 százalékuk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29 százalékuk egyáltalán nem rendelkezik - derül ki a PwC kutatásából.

Milyen jellegűek ezek a krízishelyzetek, hogyan készülhetnek rá a vállalatok hatékonyan és miként kovácsolható versenyelőny egy válságból?

Csaknem az összes megkérdezett cégvezető (95%) számít arra, hogy vállalata a jövőben válsághelyzetbe kerülhet, 69%-uk pedig már keresztülment valamilyen krízisen az elmúlt öt évben. A leggyakoribbak a pénzügyi likviditással és a technológiai hibákkal kapcsolatos válságok, ezek a válaszadók 23%-ánál már előfordultak.

Az 5000 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató cégeket érintő válsághelyzetek leginkább a kiberbűnözéssel (26%), a természeti katasztrófákkal (22%) vagy a vezetők általi (17%), illetve etikai vétségekkel (16%) kapcsolatosak, beleértve a csalást, a korrupciót és más vállalati visszaélést.

A felmérés 19 lehetséges válságot kiváltó tényezőt vizsgált, amelyek hét nagyobb kategóriába sorolhatók: operatív, technológiai, humanitárius, pénzügyi, jogi, humántőke és hírnévvel kapcsolatos válság. Ezek közül a legtöbb cég által átélt típus a működési, tehát operatív válság, ez már 53%-ukat elérte legalább egyszer. A technológiai problémákkal és a kiberbűnözéssel kapcsolatos technológiai válságot a válaszadók egyharmada említette, ezt követi szorosan a humanitárius (29%) és a jogi (28%) válságkategória.

A felmérés eredményei alapján a vállalatok a következő lépésekkel képesek versenyelőnyt teremteni válság idején:


  • Még a válság bekövetkezte előtt rendeljünk megfelelő költségvetési forrásokat a válságkezeléshez.
  • Legyen kipróbált folyamatunk ezekre az esetekre.
  • Alkalmazzunk tényalapú megközelítést - és vonjuk be a legfontosabb érintetteket.
  • Végezzünk okfeltáró elemzést - majd kövessük is nyomon azt.
  • Cselekedjünk csapatként és ragaszkodjunk vállalati értékeinkhez.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk