Megjelent: 6 éve

A volt FBI igazgató szerint Trump alkalmatlan az elnöki munkára

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly menesztett igazgatója, Jmaes Comey szerint Donald Trump "morálisan alkalmatlan" az elnökségre. Comey egy interjúban okosnak mondta Donald Trumpot, úgy fogalmazott, hogy "nem orvosilag, hanem erkölcsileg alkalmatlan". Azt mondta, Trump sorozatosan nem mond igazat, állítólag úgy beszél a nőkről, mint húsdarabokról - írja az MTI.

James Comey, az ABC televízióban vasárnap este sugárzott egyórás interjúja végén felelt így arra a kérdésre, hogy Donald Trump alkalmatlan-e az elnöki posztra. A riporter, George Stephanopoulos - aki korábban Bill Clinton kommunikációs igazgatója volt -, ötórás interjút készített és ebből volt látható egyórányi rész.

Comey szerint Trump a tavaly nyáron a virginiai Charlottesville-ben kitört zavargások idején sem tett tanúbizonyságot vezetői képességeiről. "A mi elnökünknek meg kell testesítenie a tiszteletet és mindazon értékeket, amelyek alapvető fontosságúak országunkban" - fogalmazott a volt FBI-direktor.

Bár az interjúban Comey kitért arra is, hogy miért nyitotta meg újra az elnökválasztás előtt néhány nappal a Hillary Clinton elektronikus leveleivel foglalkozó vizsgálatot - amelyet Clinton a választási kudarca egyik tényezőjének tart -, az interjú nagy részében Donald Trumpot támadta, nem egyszer csupán félmondatokkal sejtetve dolgokat. Így például nem mondta ki, hogy Trumpnak korábban Moszkvában prostituáltakkal volt kapcsolata, de megjegyezte: akár meg is történhetett. Ezt a történetet egyébként Trump személyes testőrei régóta tagadják.

Hasonlóképpen sejteni engedte, hogy a 2016-os elnökválasztás kampányában lehetett összejátszás Donald Trump és kampánycsapata, valamint oroszok között. Ahogyan fogalmazott: valamennyi más amerikai elnök esetében határozott nemmel válaszolna az összejátszást firtató kérdésre, de Trump esetében nem mondhat egyértelmű nemet.

James Comey felidézte találkozásait Donald Trumppal, és elmondta, hogy benyomásai szerint Trump "uralkodni akar" a környezetén. Tőle személy szerint lojalitást kért, mire ő azt válaszolta: csak tisztességet adhat. Az elnök erre pontosított: tisztességes lojalitást kér tőle. ( Trump korábban többször is tagadta, hogy lojalitást kért volna tőle.)

James Comey emlékirata kedden kerül a boltokba, és az ABC-nek adott interjúval kezdte meg a könyv népszerűsítését, de a héten várhatóan több más országos tévécsatornának is a vendége lesz.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk