Megjelent: 7 éve

Haragszik az izlandi elnök a fizetésemelése miatt

Sosem kérte, hogy emeljék meg a fizetését, nincs is szüksége ilyesmire. Ezért az összeget jótékony célra fogja adni az izlandi elnök - írja a 444.

Izlandon nem sokkal a választások után megemelték a politikusok fizetését, hogy azok pénzügyileg függetlenek maradhassanak. A mintegy 20 százalékos emelés érintette az államfő, Guðni Jóhannesson fizetését is, aki viszont egyáltalán nem örült ennek. Mint újságíróknak elmondta, ő sosem kérte, hogy emeljék meg a fizetését, nincs is szüksége ilyesmire. Ezért az összeget jótékony célra fogja adni - írta a 444.


A politikusi fizetésemelések ellen hevesen kampányolt a választásokon sokáig esélyesnek tartott, de végül nem győzedelmeskedő Kalózpárt is, a rendszerellenes párt arra kéri a politikusokat, hogy utasítsák el az emelést, hogy ezzel állítsák helyre a közbizalmat az országban.

Independent / 444.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek