Megjelent: 6 éve

Emelkedik a bér, mégsem akar senki boltban dolgozni

Bár emelkedik a fizetés, mégsem csökken az álláshirdetések száma. 2017-ben már a ledolgozott órák száma sem növekedett, a túlóráztatás is drága - írja a blokkk.com szakportál.

images

images

2017-ben a teljes bérköltség (járulékokkal együtt számolva) 13-14%-kal nőtt, kétszer akkora ütemben, mint a boltos kiskereskedelem forgalma. Az elmúlt fél évtizedben összesen 40%-kal emelkedett a boltok bérköltsége, amiben a döntő súlya a munkaerő hiányának volt, az átlagot tekintve - írják.

A kisboltoknak azonban már az emelt minimálbért is nehéz volt kifizetni. A multik a munkaerőhiányt diákmunkásokkal, kölcsönzött munkaerővel próbálják enyhíteni. A kicsiknek viszont sokszor a bezárás marad.

2016 végéig folyamatosan, összesen közel tizedével emelkedett a ledolgozott munkaórák száma, de 2017-ben megállt a növekedés.

A dolgozók nem akarnak részmunkaidős állást vállalni, pedig hatékonyabb lenne. A diszkontok magas fizetést adnak a részmunkaidős alkalmazottaknak, ott akár többet lehet keresni, mint máshol 8 órában.

A fluktuáció is jelentős gondot okoz a kereskedelemben, ezt is béremeléssel próbálják kompenzálni.

Csökkent a túlóraszám 2017-ben, de csak a 2016-os csúcsot megelőző év szintjére csúszott vissza. A túlóráztatás drága, amit már nem minden bolt tud kifizetni.

Fotó Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk