kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

43,4 milliárdos támogatás megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására

A kormány a pályázattal azokat támogatja, akiknek segítség kell az elhelyezkedéséhez.

A kormány 43,4 milliárd forintos keretösszegű pályázatot írt ki a megváltozott munkaképességű, köztük a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatásának elősegítésére a következő évre - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fülöp Attila elmondta, az ideinél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra az a mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhet, mely jelentős számban foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát - tette hozzá. Azt hangoztatta, a szociális biztonság alapja, hogy lehetőleg mindenkinek legyen munkajövedelme, a kormány pedig a szerdán megjelent pályázattal azokat támogatja, akiknek az elhelyezkedéséhez segítség kell.

Ismertetése szerint a cégek a pályázaton a foglalkoztatottak után járó "kvázi normatívát" egyebek mellett bértámogatásra, akadálymentesítésre, eszközbeszerzésre fordíthatják. A pályázat, melyre az országszerte 1200 telephelyen működő 400 akkreditált cég jelentkezhet, már elérhető a fővárosi kormányhivatal honlapján.

Fülöp Attila az egyik akkreditált cég, a XI. kerületi, önkormányzati tulajdonú Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. székhelyén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, ezt a típusú foglalkoztatást elkötelezett egyházak, civil szervezetek vagy önkormányzatok tudják jól működtetni. Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP), Újbuda polgármestere azt közölte: az önkormányzat önként vállalt feladatként működteti a mintegy 230 embert foglalkoztató intézményt, de ez kormányzati segítség nélkül megterhelő lenne.

Elmondta, dolgozóik között vannak nagycsaládosok, köztük olyanok is, ahol mindkét szülőnek itt adnak munkát. Hozzátette: egyebek mellett nyomdai és parkfenntartási munkakörben tudnak munkát biztosítani, de többen az önkormányzati hivatalban dolgoznak. Fontosnak nevezte, hogy a náluk dolgozók számára a legjobb munkakörülményeket tudják biztosítani. Közölte, szociális szolgáltatásként szerdán egy rekreációs és rehabilitációs szobát adtak át, ahol dolgozóik például különböző masszírozó fotelekben pihenhetik ki magukat a 4, 6, illetve 8 órás munka után.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk