kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Rendőrök és börtönőrök tüntettek Romániában

Rendőrök és börtönőrök tüntettek szerdán Bukarestben a belügyminisztérium épülete előtt, a tiltakozók az elavult munkakörülményeket kifogásolták, illetve magasabb béreket követeltek - írja az MTI.

A tüntetők szerint a belügyminisztérium alkalmazottainak több mint 60 százaléka minimálbért keres.

Sorin Dumitrascu, a börtönőrök szakszervezetének képviselője szerint mind a rendőrök, mind a börtönőrök hasonló problémákkal küzdenek a rendszer alulfinanszírozottsága miatt. Rámutatott, hogy beruházások már évtizedek óta nem voltak, ezért a munkakörülmények olyanok, mint az 1970-es években.

A rendőrök a gépkocsipark elavultságát is szóvá tették, emellett azt nehezményezik, hogy nem fizetik a túlóráikat, holott szerintük a rendőrök azok, akik valamennyi állami alkalmazott közül a legtöbb többletmunkát végzik. Azt követelik, hogy január 1-jétől 20 százalékkal növeljék bérüket. A börtönőrök is nehezményezik, hogy az elmúlt két évben több mint egymillió túlórát nem fizettek ki nekik.

A rendőrök novemberben tüntettek a kormány adóreformja ellen is, amelynek értelmében az alkalmazottakra hárul január 1-jétől teljes mértékben a társadalombiztosítási járulékok fizetésének kötelezettsége. A rendőrök attól tartanak, hogy a járulékok áthárításának következtében a dolgozói bérek 20 százalékkal fognak csökkenni.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk