Megjelent: 5 éve

Munkaerő megtartás továbbgondolva…

Az utóbbi években minden média foglalkozik a munkaerő megtartás kérdésével. Számos konklúzió és intézkedés született, a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy szükségszerű cselekedni.

images

images

Könnyebb helyzetben van az olyan cég, ahol eddig is nyitottabb szemlélet volt az irányadó; míg a rugalmatlanabb vállalatoknak nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük.

Több szempontból is átgondolt stratégiát célszerű alkalmazni, hiszen a csekély százalékú béremelések és a csapatépítők szervezése már kevés.

Az a tapasztalat, hogy a belső kommunikációnak, és a vezetőség hitelességének is fontos szerep jut abban, hogy az alkalmazottak szívesebben maradjanak egy-egy munkahelyen, még akkor is, ha egyéb területen vannak hiányosságok.

Miről is van szó?

Egyrészt, érdemes tájékoztatni a dolgozókat is a vállalatot érintő változásokról, ezáltal bevonva érzik magukat, és nem úgy, hogy a fejük felett döntenek. Alapvető a biztonságérzet; ha idejében értesül mindenki az új projektekről például, nem fog attól tartani, hogy csődbe megy a cég, vagy kivonul az országból, ezzel elveszítve a munkáját.

A megfelelő munkahelyi légkör hiánya hosszabb távon kihat a dolgozók
hozzáállására. A közhangulatot igencsak befolyásolja a kollégák magatartása is.

Emberi tényezőkről van szó (hangulatember, „felsőbbrendűség” éreztetése,
kivételezés, stb.), melyek kényes témák, és melyeken nehéz változtatni, de
tanulhatóak. Aki jobb szeretne lenni a feladatkörében, tudatosan kell változnia, főleg, hogy a cél az együttműködés a feladatok elvégzése érdekében.

Szót kell említeni a kiszámíthatatlanságról, mely többször felmerül, mint probléma.

A rosszul szervezett, naponta változó munkafolyamatok, be nem tartott ígéretek, megszegett belső szabályok vagy következetlen döntések érthetetlen reakciókat váltanak ki a dolgozók körében. Ezek ismét a bizonytalansághoz vezetnek, nem tervezhető a szabad idő, vagy az igazságérzet sérül és hiteltelenné válik a cég, ami ugye nem cél ebben a nehéz időszakban.

Nagyon sok múlik az ügyvezető személyén. Nem elcsépelt frázis azt hangsúlyozni, hogy ő a „minta”, az ő következetessége irányt mutat a többi menedzsernek is.

Összefoglalva: Egy jól működő szervezetben fontosak az előre lefektetett és átgondolt folyamatok, valamint az információcsere. Ezáltal kiszámítható és tervezhető lesz a dolgozók számára a munka és magánélet.

Valamint nem mindegy, hogyan és mit kommunikálunk az alkalmazottak felé. Tehát a céglojalitás nagyban növelhető, ha humán oldalról is próbáljuk erősíteni a szervezetet.

Dienes Mirtill

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk