Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

A férfiakéval egyenlő bérezést ígér a nőknek Karácsony Gergely

Karácsony Gergely miniszterelnökként garantálná a nők és férfiak egyenlő bérezését, fejlesztené a bölcsődei és óvodai ellátást, emelné az ágazatban dolgozók bérét - írja az MTI.

A politikus úgy fogalmazott: április 8-a lesz az igazi nőnap Magyarországon, mert aznap olyan kormányt választhatnak a szavazók, amelyik hitet tesz a férfiak és a nők egyenlősége mellett.

Azt mondta, ha kormányt alakíthat, hathatós intézkedéseket tesznek a családon belüli erőszak ellen. Fejlesztik a bölcsődei és óvodai ellátást, valamint felemelik a bölcsődei ágazatban dolgozó nők bérét. A családok maguk dönthetnek arról, hogy hány gyermeket vállalnak és a nőknek nem kell majd választaniuk hivatás és család között - jelentette ki Karácsony Gergely.

Gurmai Zita, az MSZP országos elnökségének tagja azt mondta, hogy amíg az ország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, addig a női esélyegyenlőség ügye nem fog előre haladni. "Ebben az országban kormánypárti képviselők bántalmazhatnak nőket", folyamatosan nő a dolgozói szegénység és ezzel a szegénysorba taszított nők száma - jelentette ki a politikus.

Magyarországon ma rossz nőnek, szegénynek és demokratának lenni - fogalmazott a szocialisták nőtagozatának elnöke, kiemelve, hogy ha kormányra kerülnek, akkor alkotmányba foglalják a nők és férfiak egyenlő bérezésének elvét.

Hegyesi Beáta, a Párbeszéd elnökségi tagja a nőket ért inzultusokra hívta fel a figyelmet. Egy általa nem nevesített felmérésre hivatkozva azt mondta, hogy Magyarországon a társadalom fele nem tartja törvényellenesnek a munkahelyi zaklatásokat. Hozzátette, hogy a lakosság ötven százaléka pedig az áldozatokat hibáztatja az őket ért szexuális erőszak miatt.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk