kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

200 millió forintot fordított a Tesco Akadémia képzéseire

Az áruházlánc 2017. január 1-je óta működteti az Akadémiát, ahol eddig 3294 fő vett részt képzésen. Gyakorlati helyet nyújt felnőttképzési programban résztvevők, friss diplomások és kereskedelmi szakiskolások számára is - írják sajtóközleményükben..

images

A 2017-2018-as pénzügyi évben a Tesco Akadémia OKJ-s és belső képzésein 2473 munkatárs vett részt, idén pedig a tervek szerint már több mint 4000 kollégának biztosít fejlődési lehetőséget az áruházlánc. A képzések célja, hogy olyan modern kereskedelmi technikákat tanítson, mint az önkiszolgáló kasszák működtetése, valamint, hogy szakképzett munkaerőt biztosítson a kereskedelemben jelentkező hiányszakmákban, például a targoncavezető, pék, bolti hentes területén.

A vállalat nemcsak a saját dolgozóit, hanem a kereskedelemben elhelyezkedni kívánókat is támogatja a szükséges készségek és tapasztalatok megszerzésében: felnőttek gyakorlati képzőhelyeként országszerte 16 képzési centrumban biztosít gyakorlati helyet. A többi között cukrász, pék, bolti hentes, valamint egyéb kereskedelmi képzéseken tavaly több 800 fő vett részt, a sikeres OKJ-s vizsga után pedig 15-20 százalékuk csatlakozott a vállalathoz. A Tesco ebben az évben tervei szerint 7000 fő számára biztosítja majd a programot.

Az áruházlánc a szakmai tapasztalattal még nem rendelkezőket is segíti. Több mint 20 éve működő frissdiplomás programjában tavaly 6 fő vett részt, a 2018-2019-es évben pedig nagyságrendileg 10 frissdiplomás számára nyújt ilyen lehetőséget.

A Tesco nemcsak a diplomásokat, de a középiskolásokat is szakmai gyakorlatra várja. A programról iskolai eseményeken, áruházi nyílt napokon és országos szakmai rendezvényeken tájékozódhatnak az érdeklődők. A Tesco a 16-17 éves kereskedelmi tanulók számára országosan 58 áruházban 229 főnek biztosított gyakorlati helyet tavaly. Idén a tervek szerint ezt összesen legalább havi 300 főre növeli majd az áruházlánc - áll a cég közleményében.

Fotó: Wikipedia
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk