kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Emelkedett a cégvezetéstől eltiltott személyek száma

Tavaly 13 020 magánszemélyt tiltottak el, így már 54 406-an állnak eltiltás alatt. A regionális bontásban az látszik, hogy Budapesten és Pest megyében tömegesek az eltiltások, mivel ezeken a területeken a cégek száma is magas. Szintén magas az eltiltások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Fejér és Hajdú-Bihar megyében- derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

images

Annak alapján, hogy 2015 óta évi 12-13 ezer eltiltás történt, 2019 végére az eltiltottak száma 62 ezer körül tetőzhet. Az azt követő időszakban már sok lesz a lejáró eltiltás is - írják.

Az MTI-hez eljuttatott elemzés szerint a cégbíróság jogerősen megállapított, ki nem elégített hitelezői követelések és be nem fizetett pénzbírságok esetén tilthat el magánszemélyeket a cégügyektől.

Az eltiltások száma magasabb az előző évi 12 184-nél, de nem lóg ki lényegesen a korábbi évek trendjéből. Az eltiltások elviekben tisztító hatásúak, hiszen az eltiltott személyeket 5 évre eltiltják a cégvezetési, cégképviselői jogkörtől és egyes tulajdonosi szerepköröktől is.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk