kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A fiatalok is küzdenek a kiégéssel

A munka, a stressz és az állandó rohanás miatt egyre jellemzőbb, hogy a 20-as, 30-as években járó fiatalok is szembesülnek a burnout-tal, azaz kiégnek. Nehezükre esik felkelni, és dolgozni menni, már nem érzik a motivációt, állandó mókuskerékben érzik magukat - írja a joy.hu oldal.

A lapnak a 28 éves Dániel elmondta már reggel nehezen kel fel, mert arra gondol mekkora dugóban megy majd a munkahelyére, mindenki unottan és szomorúan ül az irodában, a menzai ebéd borzalmas. Már előre tudja, hogy nem lesz kedve elmenni a délutáni edzésre, sötét lesz mire hazaér. Ilyenkor legszívesebben inkább visszaaludna. A coach szerint ez egyértelműen a kiégés előjele, a negatív gondolatok, csak újakat szülnek, ami elvezet a burnout-hoz.

A kiégés jelei: a folyamatos fáradtság, kialvatlanság, elvesztett motiváció, hangulatingadozás, gyakori megbetegedések, vagy akár dühkitörések, esetleg depresszióba hajló tünetek.

Ha valaki ezeket észleli munkahelyet vagy akár szakmát kell váltani. A lap által megkérdezett coach szerint ha valaki már fiatalon érzi ezeket, akkor lehet, hogy még nem találta meg azt a szakmát, amiben igazán kitudna teljesedni, vagy a jelenlegi munkaadó túlhajszolja.

Már az első tünetekkel érdemes szakemberhez fordulni, nem kell megvárni, hogy eluralkodjon valakin a kiégés. A tanácsadó szerint át kell gondolni milyen munkahelyre vágyunk, milyen feladatokat akarunk végezni, mi adhatna motivációt, mitől éreznénk jobban magunkat. Ha van rá mód érdemes beszélni a főnökkel, hátha lehet változtatni a munkakörülményeken vagy a probléma okán. Ha nincs, akkor viszont új munkát kell keresni.

joy.hu


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk