kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Kirúgták a 168 Óra munkatársát, aki főnökei tudta nélkül hozott le egy cikket

A 168 Óra megszüntette annak az újságírójának a munkaviszonyát, aki a lap vezetésének engedélye nélkül az online felületükön közzétette a "Kivették Adrienn petevezetékét a miskolci kórházban, de ezt csak három évvel később, mástól tudta meg" című cikket - írja a Magyar Nemzet.

Rózsa Péter, a portál főszerkesztője a Magyar Nemzetnek elmondta, a lap vezetése sem a cikk január 16-i első, sem pedig a később készült változatát nem tartotta közlésre alkalmasnak, ám ennek ellenére az oldal szerkesztője egy nappal később, a szolgálati utat megkerülve, önkényesen kitette a honlapra. Amikor ezt észlelték, azonnal levették az oldalról.

AZ újságírót négy nappal a cikk megjelenése után rúgták ki. A Magyar Nemzet szerint a cikk számos hamis információ mellett Nagy Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház orvos igazgatóját rasszizmussal rágalmazta.

Rózsa Péter a Magyar Nemzet kérdésére nem cáfolta, hogy hibáztak, úgy gondolta, hogy nem kell helyesbítést közölniük, és a félretájékoztatásért sem kell elnézést kérniük az olvasóiktól, hiszen szavai szerint a cikk közlésekor még nem állt rendelkezésükre minden információ, s az említett páciens által a lapjuknak adott interjú exkluzivitását akarták érvényesíteni a közléssel.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek