kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Razziát indított a NAV

Mától olyan cégeket ellenőriz az adóhatóság, amelyek saját bevallásuk szerint nem működnek, más adatok ugyanakkor arra utalnak, hogy mégis csak zajlik valamilyen üzletelés. Nagyjából 500 ilyen vállalkozás lehet - írja a Magyar Idők.

"Olyan vállalkozások ellenőrzése vette kezdetét, amelyek a bevallásaik alapján nem működnek, de az érintett gazdasági résztvevők bizonyos adatok szerint mégiscsak kötnek különféle üzleteket" – mondta a lapnak Kis Péter András, a NAV adóügyi szóvivője.

Kifejtette: olyan vállalkozásokról van szó, amelyek 2015. január elseje előtt alakultak meg, jelenleg nem állnak kényszertörlés vagy adószámtörlési eljárás alatt, s a 2015 óta leadott adóbevallásaik még csak csekély adókötelezettségről sem szóltak. A hivatal rendelkezésére álló más adatok – például a közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerből vagy az online pénztárgépektől származó információk – ugyanakkor mégis érdemi gazdasági tevékenységre utalnak.

Magyar Idők
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk