Megjelent: 6 éve

Gyerekcipőben az employer branding

A Beck & Partners nagysikerű új szolgáltatását munkavállalói igények szülték, legnagyobb szükségük mégis talán a cégeknek van rá. Tapasztalataink alapján azonban úgy ítélik meg, kevés vállalat ismerte még fel, hogy az elbocsájtott dolgozók támogatása mekkora jelenőséggel bír. Az Outplacement szolgáltatásról, a tapasztalatokról és felelősségvállalásról beszélgettünk az üzletág karrier tanácsadójával, Somodi Bettinával.

A BAP szolgáltatásai ismét egy újdonsággal bővültek, elindult az Outplacement szolgáltatás. Hogy jött az ötlet, hogy ilyen irányba is bővítik szolgáltatásaikat?

A Beck and Partners Kft. csapata mindig is igyekezett naprakészen reagálni a munkaerőpiaci trendekre, hiszen folyamatos fejlődés nélkül egy cég sem maradhat talpon hosszútávon. Éppen a folyamatos fejlődési vágyunktól hajtva hoztuk létre nagyjából egy évvel ezelőtt Karrierszerviz szolgáltatásunkat, mely kifejezetten a munkavállalók álláskeresését hivatott támogatni. A Karrierszerviz gondolata már jó ideje megfogalmazódott bennünk, hiszen korábban csak fejvadászattal foglalkoztunk, megbízó ügyfeleinknek igyekeztünk megfelelő munkaerőt közvetíteni, több mint 10 éve. Ebből fakadóan több 10.000 álláskeresővel találkoztunk, így nem csak a munkaadó cégek, de a munkavállalók igényeit is sikerült feltérképeznünk. Rájöttünk, hogy az álláskeresést, önéletrajzírást és az ehhez tartozó tevékenységeket, sehol sem tanítják, így nem is csoda, hogy az álláskeresők jelentős része elveszettnek érzi magát, amikor arra kerül a sor, hogy új állást találjon vagy jól szerepeljen egy interjún. Látva a karrierszervíz sikerét -ebben az évben megközelítőleg 100 szakember álláskeresését könnyítettük meg- és a munkavállalók lelkes hozzáállását, egyértelmű volt, hogy van relevanciája az ilyen típusú szolgáltatásoknak a piacon. Ügyfeleink között akadt olyan szakember, akit elbocsátó cége küldött hozzánk segítségért, ekkor fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy igenis vannak olyan cégek a piacon, akik tudatosan szeretnék támogatni korábbi szakembereiket a továbblépésben, hiszen nem mindig azért kerül elbocsájtásra egy szakember, mert nem volt megfelelő munkaerő. Az Outplacement filozófiája tökéletesen illeszkedik cégünk jövőbeli elképzeléseihez, mivel ezzel a szolgáltatással nem csak a munkaadó cégek életét könnyíthetjük meg az elbocsátási időszak stresszes folyamata alatt, de az elbocsátott munkaerőnek is új lendületet és releváns segítséget nyújthatunk.

Miért ajánlja a szolgáltatást a cégek számára? Valóban ennyire fontos, hogy egy vállalat a már elbocsájtott dolgozókat is ilyen mértékben támogassa?



Erre a kérdésre csak komplexebb képet adva tudok helytállóan felelni. Egyrészről nem tudnám azt állítani, hogy minden egyes munkaerő elbocsátásakor felelősséget és utógondozást kellene a cégeknek vállalniuk, hiszen természetesen előfordulhat, hogy egy munkaerő nem azért távozik az adott cégtől, mert a cégnek nem volt más választása, mint gazdasági okokból elbocsátani a munkavállalót. De azokban az esetekben, amikor egy munkaadó csoportos leépítésre kényszerül, vagy egy adott pozíció megszüntetésére, viszont az elbocsátott munkaerővel meg volt elégedve alkalmazása során, mindenképpen jó gyakorlatnak nevezném az Outplacementet. Azont túllépve, hogy a munkavállalónak ez mekkora segítséget jelent a továbblépésben, magának az elbocsátó cégnek is jelentős hasznot hozhat. A munkaadó elkerülheti az esetleges konfliktusokat az elbocsátott munkaerővel, amivel szorosan összefügg, hogy megőrizheti a cége jó hírnevét a piacon, kevesebbet károsul egy elbocsátási hullám során. Minden cégnek fontos a hírneve, így mindenképpen hasznosnak találom ezt a szolgáltatást munkaadónak és munkavállalónak egyaránt.

Milyen lehetőségeket kínál a Beck & Partners Kft. az újdonsült munkakereső számára?



Új szolgáltatásunk nem csak elméleti oktatást ad arról, hogyan találjon új munkahelyet az elbocsátott munkavállaló, hanem a gyakorlatban is segítséget nyújtunk az új munkahely megtalálásában. Két egyedi csomagot állítottunk össze, hogy mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb konstrukciót. Amellett, hogy felkészítjük a munkavállalót jövőbeli interjúira, segítünk professzionális pályázati anyagok összeállításában, konzultációk során helyreállítjuk az elveszett önbizalmat és több hónap coachinggal támogatjuk az elhelyezkedést. Csomagjaink tartalma még ügyvezetőnk Beck Zsolt által írt álláskeresési kézikönyv, melyet a későbbiekben is használni tud majd az álláskereső, ha esetleg elakadna. Csomagjaink pontos tartalmáról honlapunkon lehet még részletesebben tájékozódni.
https://bap.hu/szolgaltatasok/outplacement/index.php

Hogy látja, mennyire elterjedt Magyarországon ez a fajta segítségnyújtás az elbocsájtott dolgozóknak?



Abban biztos vagyok, hogy van más cég is, illetve több fejvadász és munkaerő közvetítő cég, akik nyújtanak ilyenféle szolgáltatást. Ettől függetlenül én úgy látom, hogy Magyarországon talán annyira még nem vált trenddé ez a fajta szolgáltatási forma. A fő oka ennek talán az, hogy még mindig szomorúan alacsony az aránya azoknak a cégeknek, akik igazán nagy hangsúlyt fektetnének az employment brandingre. Illetve a legtöbb munkaadó talán nincs is tisztában vele, hogy mennyi minden befolyásolja a munkavállalók pozitív megítélését a munkáltatóval kapcsolatban. Ebben lemaradást érzek Nyugathoz képest és ez az, amit mi szeretnénk megváltoztatni. Komolyan gondolom, amikor azt mondom, hogy ez nem csak egy új bevételi forrás a Beck and Partners Kft. számára, hanem a hivatásunk.

Az álláskeresőkkel való találkozók, beszélgetések kapcsán hogy látja, melyek azok a nehézségek, amelyekkel szembe kell nézniük, és ezek közül mik azok, amik okulásul szolgálhatnak a HR osztályoknak is?



Hivatkoznék a korábban felhozott employment branding témakörére. Talán az egyik legnagyobb probléma a munkavállalók számára, hogy sok cégtől nem kapnak semmiféle visszajelzést pályázatukra. Ez egyrészről nagyon rossz PR a cég számára, hiszen a munkavállaló meg fogja osztani ezzel kapcsolatos rossz tapasztalatait ismerőseivel, ami a munkaadó számára igencsak rossz hatást gyakorolhat. Illetve sokszor maga az interjúztatás folyamata sem eléggé kidolgozott cégeknél, nem egy olyan munkavállaló volt, aki negatív élményekkel távozott az interjúról. Ezekre sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a cégeknek, mert hosszútávon ez segíthet jó hírnevük megőrzésében.

Bővebb információ: https://bap.hu/szolgaltatasok/outplacement/index.php
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk