Megjelent: 6 éve

Nincs elég eladó, jöhet a túlóra

A kereskedelemben még mindig nagy a munkaerőhiány, amit túlórákkal próbálnak ellensúlyozni a munkáltatók. Pedig a túlóráztatás drágább, mint új munkaerőt felvenni. A legtöbb túlórát az élelmiszerboltokban kell elvállalni - írja a blokkk.com.

images

A lap arról számol be, hogy 2018 első négy hónapjában emelkedett a túlóraszám a boltokban, közel tizedével. Ha a munkavállalónak nem tetszik a túlóráztatás tovább áll, bár szinte nincs olyan bolt, ahol ne kellene plusz órákat elvállalni. Alternatíva lehet a külföldi munkavállalás, vagy egy másik ágazatban való elhelyezkedés, de a legtöbben inkább maradnak, még ha elégedetlenek is.

Már nem csak a multiknál, hanem a kis-és középvállalkozóknál is jellemző a túlóra. Az elmúlt 5 évben nőtt a túlórák száma, 2016-ban volt a csúcson, amikor 5,7 millió órát túlóráztak az eladók. Ezután egy kicsit csökkent a túlórák száma, hiszen a magasabb minimálbér és a béremelések miatt nem futotta túlóradíjra. De így is 2017-ben 5,3 millió órát dolgoztak pluszban az eladók.

2017-ben 195 ezren dolgoztak boltos kiskereskedelemben, ebből 86 ezren élelmiszerboltokban. A túlórák kétharmadát az élelmiszerboltokban dolgozzák le.

A munkáltatók nem érdekeltek a túlóráztatásban, hiszen drágább mint új munkaerőt felvenni, kényszerből választják ezt a megoldást. Túlóráztatás esetén fő szabály, hogy egy dolgozó maximum 250 órát vállalhat pluszban, kollektív szerződés esetén háromszázat. Túlóra esetén 50 százalékos bérpótlék jár, vagy ugyanannyi szabadidő.

Fotó Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk