kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Mennyit keres egy elektrotechnikus?

Az elektrotechnikusok átlagos havi bruttó bére 252 700 forint. A Fizetesek.hu által szolgáltatott adatokból kiderül, hogy ebben a szakmában is jelentős a szakmai tapasztalat szerepe, viszont a cégméret kevésbé befolyásolja a jövedelmek alakulását.

Míg egy pályakezdő elektrotechnikus átlagosan havi bruttó 196 700 forintot tud keresni, addig több, mint tíz év tapasztalat már 272 800 forintot is jelenthet. Lássuk, hogyan növekszik az elektrotechnikusok bére az évek múlásával, a szakmában megszerzett gyakorlattal.



Míg kisebb cégeknél minimálisan az átlag alatt lehet keresni, vagyis 249 500 forint az átlagbér, addig nagyobb az ezer főnél is több alkalmazottat foglalkoztató nagy cégek akár 25 ezer forinttal is az átlag fölött fizetnek elektrotechnikus szakembereket, 278 500 forintot lehet megkeresni.

Az átlagbérek az elmúlt hat évben mintegy 60 ezer forintot emelkedtek. Míg 2012-ben még 186 500 forintot vihetett haza egy elektrotechnikus, addig 2017-ben már 246 500 forintot.

Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.

Elektrotechnikusi állásokat ITT talál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk