kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Mélyponton a brit munkanélküliség, megállt a reálbérek csökkenése

Több mint négy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, és ezzel egy időben megállt az alkalmazotti reálbérek csökkenése. A foglalkoztatottsági ráta a 16-64 év közötti, gazdaságilag aktív korcsoportban jelenleg 75,4 százalék, a legmagasabb azóta, hogy a statisztikai hivatal 1971-ben a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal elkezdte e mutató rendszeres mérését - írja az MTI.

Londoni pénzügyi elemzők előrejelzése szerint az új foglalkoztatási és béradatok növelik annak valószínűségét, hogy a brit jegybank májusban újabb kamatemelést hajt végre.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi adatismertetése szerint a februárban zárult három hónapban átlagosan 4,2 százalék volt az állástalanok aránya. Ez 1975 óta a legalacsonyabb szint. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 4,7 százalékos volt a munkanélküliség Nagy-Britanniában.

Az ONS beszámolója szerint a heti átlagos alkalmazotti nominálbér a decembertől februárig tartó három hónapban átlagosan 2,8 százalékkal emelkedett éves összevetésben, és ez a vizsgált időszak átlagos éves inflációjával együtt számolva 0,2 százalékos reálbérnövekedést jelent.

MTI



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk