kapubanner for mobile
Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 6 éve

Gyakornoki programok versenye

Még mindig kevés az olyan szervezet, amelynek kidolgozott, működő, rendszerszintű és sikeres gyakornoki programja van, és még kevesebben vannak azok, akik meg is merik mérettetni a teljesítményüket. Annak ellenére így van ez, hogy a pályakezdőkért, fiatal tehetségekért késhegyre menő harc folyik. A Zyntern.com összegyűjtötte a cégek programjait, azután szakértőkből és a célcsoport véleményezőiből álló zsűri elé vitte.

images

Ha megnézzük a cégek tehetség-menedzsment tevékenységét, szembeötlő az, mennyire nem tudja egy sor szervezet megszólítani, odacsábítani és utána megtartani a fiatalokat. Ráadásul, a piaci változások trendjével szemben ez az égető probléma nem látszik javulni.

Nem találjuk meg az egyensúlyt a pályakezdőkkel, fiatal tehetségekkel való bánásmód során sem. 10-15 éve a pályakezdő az egyik esélytelen munkakereső kategóriát jelentette. Ebben az időszakban lehetett olyan álláshirdetéseket olvasni, amelyekben fiatal, de többéves szervezeti munkatapasztalattal bíró jelölteket kerestek a kiválasztással foglalkozók. Ahogy nyíltak a kapuk, és lett több lehetősége egy fiatalnak, úgy tűntek el a hazai munkaerőpiacról a pályakezdő tehetségek. Már az egyetemen elvitték őket a szemfüles vállalkozások. Mostanra eljutottunk abba a fázisba, hogy az egyik jónevű, budapesti, állami gazdasági egyetem gólyatáborába lemegy - többek közt -a Big4 jó pár képviselője, és arról győzködi a fiatalokat, milyen jó lesz majd náluk dolgozni a végzés után. Miközben ezek a gyerekek csak annyit tudnak ezekről a cégekről, hogy klassz tollat, tornazsákot, szilikonos karkötőt lehet náluk kapni. De a cégek se tudnak semmit ezekről a fiatalokról, legfeljebb azt, hogy jól ment nekik a matek a gimiben.
Barathi Tamás: Kevesen rendelkeztek hiteles programmal, és még kevesebben tudták olyan módon bemutatni, ami a diákok figyelmét is felkelti, és elég őszinte ahhoz, hogy ne kommenteljék szét egy-két félreértés miattBarathi Tamás: Kevesen rendelkeztek hiteles programmal, és még kevesebben tudták olyan módon bemutatni, ami a diákok figyelmét is felkelti, és elég őszinte ahhoz, hogy ne kommenteljék szét egy-két félreértés miatt

Ne rontsanak ajtóstól a házba a cégek!



A fenti, súlyosan elrontott munkáltató-Z-generációs közti kapcsolatépítés példájával kezdtük Barathi Tamással a beszélgetést. A szakember az idén harmadjára kiosztott gyakornoki programokat versenyeztető „Zynternship Awards” -nak, és nem utolsósorban a két fél egymásra találását segítő honlap működtetésével foglalkozó felületnek az egyik alapítója.
„Nem lehet ajtóstól rontani a házba” - mondja a szakember. A toborzásnak a legutolsó láncszemnek kell lennie, egy komplex modellt kell előtte kialakítani, az egyetemmel karöltve a szervezeten belül és kívül azzal kapcsolatban, mi is történjen a fiatalokkal a cégeknél eltöltött gyakornoki idő alatt, vagy fiatal pályakezdőként. „Törődés-projektekre” lenne szükség. Nagyon nehezen ment át egy sor szervezeten az, hogy a cégeknek először adni kell, sokat, és csak utána lehet bármit is számon kérni. Arról nem is beszélve, hogy a direkt üzenetek elől az 1996 után születettek „elhajolnak”. Ha csak abból áll a gyakornok-toborzás, hogy egy idősebb vezető kiáll a karriernapokon elmondani, milyen jó annak, aki hozzájuk megy, az nem ér majd célba, ugyanis nem lesz hiteles az üzenet.

A mostani fiatalok elsősorban maguk is - a már ott dolgozó - fiatalokat akarják látni-hallani, lehetőleg vizuálisan átadott üzenetekben, ahogy megmutatják, mi az, ami nekik „bejött”. Mi lesz/lett velük a kapukon belül.
Barathi Tamásék már évek óta keresik a megfelelő csatornát, amivel el lehet érni hatékonyan a fiatalokat. Azt tapasztalták, hogy az egyetemi közegek, a diákszervezetek azok, amelyeknek elegendő hatásuk van erre a korosztályra.

Diák-influencerek kellenek!


Ezen felül külön is odafigyeltek arra, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik hatással vannak a többiekre. Ezeket a kulcsfigurákat elsősorban azokban a zárt Facebook csoportokban lelték meg, amelyek az egyetemi élet egy-egy problémájára reflektáltak. Van, akinek 85 ezer követője is van. Ők az adott közeg „sztárjai”, megkerülhetetlen kulcsfigurái. Például az egyik ilyen csoportban kezdték el hirdetni a Zynternship Awards-ot, amely kapcsán azt kérték a fiataloktól, nézzék a honlapját, és értékeljék az oda feltöltött gyakornoki programokat. „Első körben mi is megpróbálkoztunk a hagyományos megszólítással: azt kérdeztük, akarnak-e egy érdekes, gyakornoki programokról szóló workshopon részt venni. Nyolcan like-olták ezt a bejegyzést. Mikor lazítottunk a nyelvezeten és hétköznapi, érthető sztorit raktunk a tartalom mögé már több ezer követőnk lett. Ha pedig az egyetemisták két kedvenc szavát, az „elmarad” és az „ingyen” kifejezéseket is be tudjuk építeni a mondanivalónka, garantált a siker...”

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Gyakornoki programok versenye
2. oldal - Sokat kell engedni elvárások terén
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk