kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Vádat emeltek egy okmányirodai ügyintéző ellen

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós polgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 31 éves nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál dolgozott, ahol személyazonosító igazolványokat és az útleveleket adott ki, valamint a személyazonosság ellenőrzésére egy úgynevezett Képnézegető alkalmazást kellett használnia, ha a kérelmező honosítási okiratot mutatott be.

Az ügyintézővel kapcsolatba lépett egy - a nyomozás során egyelőre ismeretlenül maradt - szervezett elkövetői kör, és rávette, hogy 168 - többek között ukrán, orosz, azeri, iráni, albán - állampolgárnak valótlan tartalmú - a kérelmezők fényképével ellátott, azonban különböző, honosított magyar állampolgárok adatait tartalmazó - magyar magánútlevelet és személyit állítson ki.

A nő összesen 198 ilyen okmányt adott ki, és ezzel az Európai Unió tagállamának okmányaihoz juttatta a nem uniós polgárokat. Az ügyintézés során szándékosan nem alkalmazta az előírt alkalmazást.

Az ügy másik - jelenleg letartóztatásban lévő - vádlottja egy 38 éves ukrán férfi, aki a nő révén jutott valótlan tartalmú útlevélhez. A férfit végül az Egyesült Királyságban fogták el, és átadták a magyar hatóságoknak - derül ki a közleményből.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a nő ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés, és 198 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, a férfi ellen egy rendbeli, felbujtóként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságra.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk