kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Rekordalacsonyra csökkent a munkanélküliség Szlovákiában

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a munka, szociális és családügyi központ (ÚPSVR) adataira hivatkozva bejelentette: Szlovákiában éves összehasonlításban és havi szinten is csökkent a munkanélküliségi ráta, június végére 6,9 százalékosra, az eddigi legalacsonyabb értékre esett vissza - írja az MTI.

A nyilvántartott munkanélküliek aránya Szlovákiában havi szinten 0,45 százalékponttal csökkent júniusban (májusban 7,35 százalék), éves szinten pedig 2,55 százalékponttal mérséklődött. A szezonális hatásoktól megtisztított munkanélküliségi arány a múlt hónap végén 8,14 százalékos volt.

Az aktuális statisztika szerint az országban a munkát keresők száma a múlt hónap végén közel 188 ezret tett ki, ez májushoz képest több mint 12 ezerrel, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 68 ezerrel volt kevesebb.

"Az eredmények jobbak, mint amit néhány hónappal korábban vártunk, minden ígéretünket sikerült teljesíteni" - véleményezte az adatokat Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki részt vett az adatok bejelentése alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a júniusban kimutatott 6,9 százalékos munkanélküliségi arány az eddigi legalacsonyabbnak számít az ország történetében.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk