kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Emelték a bért, mégsem vihetnek több pénzt haza az egészségügyi dolgozók

Decemberben 12 százalékkal emelték 90 ezer egészségügyi dolgozó fizetését, mégsem vihetnek több pénzt haza - írja a 444. oldal.

Amikor az egészségügyben bevezették a garantált bérminimumot, akkor tényleg több pénzt vittek haza, mert olyan alacsony volt a fizetésük, hogy amikor a szakmunkások bérminimumához igazították a fizetésüket, akkor több lett a fizetésük. Ez a szakképesítéssel dolgozóknál 161 ezer forintot jelentett. De nem egyszerűen felemelték az illetményüket, hanem kiegészítést kaptak, ezzel pótolták ki a fizetésüket - írja a lap.

A 444 szerint a most bejelentett béremeléskor emelték az illetményeket, de az sok esetben még így sem éri el a bérminimumot. Így az állam továbbra is kipótolja az illetményeket, csak most már kisebb mértékben, mint eddig. Azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a fizetése még így sem éri el a bérminimumot, pont ugyanannyit visznek haza decemberben is, mint eddig.

A lapnak egy műtőssegéd elmondta szerinte az intézkedés csak arra volt jó, hogy a kormány elmondhassa megoldotta az egészségügyi dolgozók problémáját. Van olyan kollégája, aki 40 év munkaviszony után kap 7 ezer forint emelést. Volt olyan is, aki 20 évnyi munkával a háta mögött ugyanúgy a 161 ezer forintot kapta meg.

Kiss László, az 5.12 Szakszervezet a Tiszta Egészségügyért elnevezésű szakszervezet vezetője a lapnak elmondta 15-16 ezer egészségügyi dolgozó lehet, aki nem kap magasabb fizetést, akik ráadásul a leginkább rászorulnának.

444

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk