Megjelent: 7 éve

Keresik az Év Kutyabarát Munkahelyét

Negyedik alkalommal rendezik meg az Év Kutyabarát Helye versenyt, amire több kategóriában is nevezni lehet pl. étterem, munkahely, panzió, cukrászda, bolt, bevásárlóközpont. Jelentkezni október 3-ig lehet, a szavazás október 4-én, az Állatok világnapján indul - írja a Piac és Profit.

Ahogy külföldön, úgy itthon is egyre többen ismerik fel a kutyatulajdonosokban rejlő lehetőséget, és szolgáltatásaikkal nyitnak feléjük. Az ország első kutyabarát szolgáltatásait és helyeit összegyűjtő portál, a Kutyabarát.hu által megrendezett pályázat célja, hogy elismerést kapjanak azok a cégek, szolgáltatók, akik beengedik a négylábúakat. Ezzel egyben egy fontos társadalmi jelenséget is elismernek: kutyánk immáron családtaggá vált, akivel nem nyűg eltölteni az időnket, hanem élvezet, ha felelős gazdik vagyunk - írja az oldal.

A nevezéssel a pályázók egyben társadalmi ügyet is támogatnak, nevezési díjuk 10%-a a Noé Állatotthon Alapítványhoz kerül kutyatáp formájában.

Idén a 8 állandó kategória mellett egy új is bekerült, ez pedig az Év Kutyabarát Üzletközpontja. A többi kategória:


  • munkahely
  • étterem (Budapest/vidék)
  • cukrászda
  • bolt
  • kávézó (Budapest/vidék)
  • romkocsma/pub/bár
  • szálloda
  • panzió


Fotó Pixabay
Piac és Profit
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel

Ösztöndíjprogramot hirdet egyetemista lányoknak a Yettel az Óbudai Egyetemmel, amelynek célja az IT és mérnöki területek vonzóbbá tétele a nők... Teljes cikk

Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához

Keddtől újabb 15 milliárd forintos szakaszra pályázhatnak a vállalkozások munkahelyi képzéseik megvalósításához. Az uniós forrásokból... Teljes cikk