kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Nem elegendő a béremelés

Akár 300 ezret is lehet keresni egy hónapban, pincérként a nyári szezonban a Balatonnál, mégsincs elegendő munkaerő. Erre panaszkodnak a helyi vendéglátósok, volt olyan szakács, aki havi egymilliót kért, de még alapreceptekkel sem volt tisztában - írja az Index.

images

Nem elegendő a béremelés, a munkakörülményeken is javítani kellene, vannak, akik szerint az lenne a megoldás a munkaerőhiányra, ha nem idénymunkásként foglalkoztatnák őket, hanem egész évben tudnának dolgozni - írja a lap.

A helyi vendéglátósok nem tartják annyira katasztrofálisnak a helyzetet, mint ahogy azt a média beállítja, de a munkaerőhiány jelentős gondot okoz. Szerintük emiatt tovább kell emelni a béreket, ami drágulással jár majd. Azzal nem számolnak, hogy a külföldre ment munkavállalók hazajönnek, inkább abban bíznak, hogy aki valamiért nem tud elköltözni külföldre, azt megtudják szólítani.

A pincérek és felszolgálók országos átlagfizetése tavaly negyven óra esetén 200 ezer forint körül volt, viszont a Balatonnál ennél jóval többet akár 300 ezret is kereshetnek a pincérek. Olyan is akad, aki minimálbérre van bejelentve, de havi 400 ezret kap.

A balatonboglári Fehér Ló Pizzéria tulajdonosa, Kovács Krisztián a lapnak azt meséli náluk is vannak betöltetlen álláshelyek, amikre főleg diákok jelentkeznek. De nekik nincs tapasztalatuk, sokszor előfordul, hogy a főszezonban inkább felmondanak. Örül a vendéglátósok áfacsökkentésének, ebből tudja kigazdálkodni a magasabb béreket.

Belényesi László Siófokon működtet egy büfét, családi vállalkozásként, szerinte ebben van a jövő. A családtagok, ismerősök, egyetemista gyerekeinek a barátai dolgoznak a büfében. Vannak rossz tapasztalatai az állásra jelentkezőkkel: "Szakácsot kerestünk, és a hirdetésünkre 1,2 millió forintos bérigénnyel jelentkezett egy fiatal férfi. Szobát és étkezést biztosítottunk volna neki, de ő azt mondta, hogy konyhás lakrészt szeretne...Amikor aztán végigmentek a menün a feleségemmel a próbafőzésnél, még a menü elején kiderült, hogy már az alapvető fogásokat sem tudja elkészíteni"

Bezerics Dániel is családi vállalkozást vezet szerinte fair bérek, és a fair munkakörülmények kellenek a munkaerő megtartásához. "Nálunk egy olyan rendszer adott jó választ a piac által elénk tárt problémákra, hogy a csapatunk törzsgárdáját az egész évben tudjuk foglalkoztatni. Nyáron nagyobb létszámmal dolgozunk, akár négyszer annyian is, mint mint a hidegebb hat hónapban."

Megoszlik a vélemény arról a vendéglátósok között, hogy szerintük hazalehet-e csalogatni a környező országokban dolgozókat. Vannak, akik úgy tapasztalják, hogy igen, mert aki évekig dolgozik szakácsként például Angliában, az idővel itthon saját éttermet nyithat.

Abban viszont egyetértenek, hogy drágulás és sorban állás is várható az idén a munkaerőhiány miatt. Vannak, akik kinyitni sem tudtak az idei szezonra, és olyanok is lesznek várhatóan, akiknek be kell zárni.

Fotó: Pixabay
Index


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk