kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Ezekre a megyékre is kiterjesztik a munkaerőpiaci reformprogramot

Újabb öt megyében indul el a munkaerőpiaci reformprogram, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok - jelentette be Varga Mihály.

images

images

A pénzügyminiszter elmondta: a program a tavalyi indítása óta csaknem 40 ezer ember munkához jutását segítette, ami több mint a duplája a bevezetését megelőzően mérteknek.

A tárcavezető hangsúlyozta, a szeptember végi kiterjesztéssel újabb öt megyében - Fejérben, Tolnában, Bács-Kiskunban, Komárom-Esztergomban és Pest megyében - kezdődik meg a munkaerő-közvetítést javító program.

A vállalati kapcsolattartás erősítésével, a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedésének támogatásával tovább csökkenthető a munkanélküliség - jelentette ki Varga Mihály. Ezt mutatja, hogy a programban érintett megyékben a tartósan álláskeresők száma mellett a munkanélküliségben eltöltött idő is csökkent - tette hozzá.

"A munkanélküliség további csökkentése érdekében az elkövetkezendő időszakban a program képzési oldalát is be kívánjuk vezetni és a helyi munkaerőigényekhez igazítani. Ezzel célzottan támogatjuk a vállalkozásokat, hogy megfelelően képzett munkaerőt biztosítsunk számukra a rendelkezésre álló közfoglalkoztatottak és álláskeresők köréből" - fogalmazott Varga Mihály.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk