kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Amazon-dolgozók tiltakoznak a tulajdonosnál

A cég munkatársai levélben győzködik Jeff Bezost, hogy ne adja el a cég arcfelismerő technológiáját a rendőrségnek és más kormányzati szerveknek.

Az Amazon-dolgozók levelének lényege, hogy nem szeretnék visszaélésekre alkalmas technológiával ellátni a rendfenntartó szerveket és a bevándorlási hivatal munkatársait. Úgy vélik, ezeket embertelen törvények betartására használnák fel, például gyerekek elszakítására a családjuktól - az amerikai bevándorlási hivatal ezen gyakorlata a napokban nagy botrányt kavart, miután nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, ahol illegális bevándorló szülők gyerekei láthatók egy ketrecben összezsúfolva, az amerikai hatóságok egyik telephelyén - írja a piac

Az Amazon Rekognition elnevezésű arcfelismerő megoldását a cég több nagy amerikai város rendőrségének is átadná, egyelőre tesztelés formájában. A technológiával kapcsolatban több jogvédő szervezet is felszólalt a héten, és 150 ezer aláírással támogatott petícióval presszionálták Jeff Bezost, hogy gondolja át, milyen következményekkel járhat ez az üzlet.

A dolgozói levél a fentieken kívül azt is szeretné elérni, hogy az Amazon ne szolgálja ki cloud szolgáltatásaival a Palantir adatelemzési céget, amely szerződéses viszonyban áll az amerikai bevándorlási hivatallal. A Palantir neve nemrégiben nem túl pozitívan tűnt fel a tengerentúli hírekben, miután kiderült, hogy New Orleans városát évekig használták titkos tesztkörnyezetként prediktív bűnmegelőzési rendszerük kipróbálására.
Az Amazon-alkalmazottak tiltakozása nem egyedi eset. Nemrég Google dolgozói álltak ki, amiért a cég a védelmi minisztériummal együttműködve olyan dolgok előállításán munkálkodik, amelyek egyrészt az emberéletek kioltását, másrészt a kémkedést teszik könnyebbé. A cég több mint 4000 munkavállalója írta alá azt a petíciót, amely végül sikert ért el, hiszen a vezetőség úgy döntött, nem hosszabbítja meg a jövő márciusban lejáró együttműködést.

piac&profit
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk