Megjelent: 6 éve

Menedzser titkok nyomában

A teljesítmény jobb kiaknázása mind a élsportolók, mind a vezető beosztásban dolgozók elsődleges érdeke. Ha valaki ezekhez is tudatosan képes hozzányúlni, feszültségeinek döntő többségét megfelelően tartja kézben. A stresszfaktorokkal való megküzdés, a coping többféle szinten valósulhat meg.

„Akadnak titkok, melyek nem hagyják magukat elmondani.”
(Edgar Allan Poe)

A dolgoknak lehet több megfejtése is. Ennek megfelelően csak nézőpontunktól függ, hogy életünk dolgainak milyen jelentést tulajdonítunk.

István, egy 45 fős cég vezetője érezte, hogy rosszabbul koncentrál és elhamarkodott döntéseket is hoz. Megoldásokon törte a fejét - hogyan lehetne visszaállítani eredeti, jó formáját. Végül egy szakembert hívott, aki a sportpszichológiában teljesítményfokozásra használt technikákból merített (erről keretes írásunkban olvashat). Így nyúltak a stresszkezelés alapvető módszereihez: a relaxációhoz, a napi ritmus jobb beosztásához, a célok és részcélok tudatosabb felállításához. Az együttműködés kitűnően sikerült, a probléma rövidesen 80%-ban megoldódott, később a maradék 20% is. Az egész folyamat 6 alkalmat vett igénybe, így gyors és hatékony volt. A továbbiakban István a tulajdonos felé hozni tudta az elvárásokat, egyben a kollégákkal is hatékonyan kommunikált.

A sikertörténet a látható problémát ragadta meg, arra talált módszereket, melyek beváltak, és István tudatosabban szervezte idejét és kezelte a rá nehezedő nyomást. Ebben benne foglaltatik az idegrendszer és az immunrendszer működésének gyakorlatias ismerete, s a megfelelő technikák kitartó gyakorlása. Nem utolsósorban azonban az a kamatozó szemléletváltás, mely az eddigi, szinte kizárólag a külső dolgokkal való törődés helyett a figyelmét részben önmaga felé irányította.

Másfél év múlt el. István tünetei újra felerősödtek, sőt, halmozódni kezdtek.

Az előző, jó technikákkal szolgáló szakember nehezen, de előkerült. Az új keletű problémák szintén a koncentrációról és a döntéshozatalról szóltak, azonban a családban is gondok akadtak: a felesége hirtelen válni akart. A férfi nem tudta mire vélni a dolgot, mivel nem volt egyikőjüknek sem házasságon kívüli kapcsolata, és eddig boldogan és egészségesen éltek gyermekeikkel.

A szakember - mérlegelve az új helyzetet - az eddigiek helyett egy másik módszert ajánlott, mellyel a cégvezető is egyetértett. Első lépésként elkészítették István családfáját, melyen a családtagok a dédszülőkig szerepeltek, nem csak a szokásos születési és halálozási dátummal, hanem részletesebb információkkal. Így célzott adatok bukkantak fel a betegségekről, végzettségekről, a meg nem született gyermekekről, sőt, a háborús traumákról, és addikciókról is. A szakember a családfát diagnózis kialakításhoz használta, mellyel a családban fellelhető minták továbbörökítését lehetett megfigyelni.

A sportpszichológiában teljesítményfokozásra használt technikák

A cégvezetők, menedzserek napi gondjai hasonlatosak az élsportolók problémáihoz: időzavarban szenvednek, teljesítménynyomás alatt állnak, nehezen azonosulnak a tulajdonos motivációival, és hasonlók. A folyamatos terhelést a szervezet rendszeres regenerációjával lehet egyensúlyban tartani. Ehhez nyújtanak segítséget a sportban is alkalmazott lazító és légzőgyakorlatok, a képzeletben előre lejátszott események, és az idegrendszer nyugalmi állapotát visszaállító gyakorlatok. További technikák célja, hogy hatékonyabb legyen a kommunikációjuk, érzelmeiket az adott helyzethez képesek legyenek kialakítani, miközben a külső ingerek alig billentik ki őket az egyensúlyukból, továbbá a munkavégzés során fellépő holtpontokat képes legyen kitolni a munkafolyamat vége utáni időszakra.


A transzgenerációs mintaátadás az adott esetben egy háborús trauma következtében félig elárvult anyát jelzett István oldalán, akinek aztán aránylag sikeres és aránylag boldog házassága volt, melyből két gyermeke született. Az élő, felnevelt gyermekek mellett azonban volt egy első, koraszülött gyermek, aki másfél évvel a későbbi cégvezető előtt jött világra. A koraszülött háromhetes korában halt meg. A szakember vázolta a probléma lehetséges dinamikai hátterét, mely valószínűleg a félárva anya oldaláról a legerősebb, és az elhalt koraszülött testvérben kulminálódik. Az ilyen traumákat átélt személy érzelmileg sérülékenynek és kiszolgáltatottnak érzi magát. A halott gyermeke után pedig nagy valószínűséggel magában hordozza a feldolgozatlan gyász bánatát.

István egészen pici gyermekkorától azt érezte, hogy „anyával valami nincs rendben”, és automatikusan figyeli minden rezdülését. A gyermek István fokozatosan belenő abba a szerepbe, hogy korán meghalt bátyja helyét igyekszik betölteni a családban - legfőképp anyja szomorú érzéseinek harmonizálására törekszik. Mindez tudattalanul, automatikusan történik, mint a hiányos fogsor esetében a kihullott fog helye felé lassan megindulnak a szomszédos fogak. A család is hasonlóan működő rendszer, ahol a hiányok betöltésére a legközelebb állók tudattalanul törekszenek.

Nem azzal volt a baj, hogy az anya választott egyetemet István fiának, és nem is azzal hogy a cégvezető Istvánnal hetente 3-4-szer beszéltek félórákat. Ez nem baj, azonban arra utalhat, hogy a mélyben érzelmi feszültségek kiegyensúlyozása történik, melyben István jó szándékkal vesz részt, de a saját életében nincs megfelelő függetlensége anyja egykori gyászától. A témát kibontva a feleséget is bevonták a folyamatba, feltárva előtte is a helyzetet. A nő röviden ráerősített a feltételezésekre - bár nem tudta, hogy miért, de válni akart. A sikeres férje jó ember, de mindenben az anyja álmait igyekezett valóra váltani, nem a saját sorsát élte, hanem azonosult az előtte elhalt testvér szerepével.

Az anyja fájdalmát kiegyensúlyozó István a szakember segítségével a segítő szindrómától megszabadult. A családi dinamikát, és saját döntéseit immár jobban érti. Felelősebben viselkedik a saját családja iránt, és édesanyjával való viszonyát is egészségesebb alapokra helyezte. Az egész folyamat 5 alkalmat vett igénybe, így villámgyorsan rendezve a család kibillent egyensúlyát és István problémáinak kiújulását. A sikertörténet köszönhető az időben történt intervenciónak, mellyel a házasságot is megmentették, sőt, egy újabb, érettebb fázisba került általa a családtagok kapcsolata. Így a feldolgozott, megfelelően kezelt titok közös jövőjük mérföldköve lett.

A munkahelyi dekoncentráltság Istvánnál valószínűleg az energiák rossz csoportosításából adódóan keletkezett a problémák megjelenésekor. Erre még rátett a válni akaró feleség miatt halmozódó stressz. Ezen tünetek a közös családtörténeti munkájuk során már két alkalmat követően látványosan csökkentek. A teljes megértés, az anya felé történő kapcsolati rendeződés és a család egyben maradása pedig felszabadító érzés volt mindenkinek, köztük Istvánnak is.

Kökény Tibor
pszichológus
www.kokeny.com

Fotó: Pixabay.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bérverseny és alternatív munkaidő-beosztás

A reálbérek megtartása idén is kihívás lesz, de az év második felében már várható mérsékelt gazdasági növekedés, ami a toborzás... Teljes cikk

A vezetők majdnem fele aggódik vállalkozása hosszú távú fennmaradása miatt

Az előző évhez képest több mint kétszeresére (18%-ról 38%-ra) nőtt azon vezérigazgatók aránya, akik úgy vélik, hogy a globális gazdasági... Teljes cikk

"Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat." - interjú Urbán Anitával

“Ne kívülről hozzuk be a tudást, hanem belül építsük ki a kompetenciákat, belső erőforrásokkal oktassuk, mert csak így fenntartható a... Teljes cikk