kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Társadalmi megerősítéssel a munkaerőhiány ellen

Egyre kevesebb fiatal választja az építőipart, ezért életbevágóan fontos visszaállítani az építő szakmák társadalmi megbecsülését. Ez a célja a megújult Mesterek Mestere díjnak, melyre 2018-ban először az elégedett megrendelők ajánlhatják a szakembereket, ezzel elismerve a munkájukat.

images

„A panaszkodáson túl, hogy «nem lehet találni egy jó mestert», mi magunk is tehetünk a szakemberhiány ellen. Például azzal, hogy közösségi szinten megbecsüljük a jó szakembereket, elismerjük a munkájukat, pozitív példát állítva a pályakezdők és pályaválasztók elé” - mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

A pozitív megerősítés rá is fér a szakemberekre. Az eddigi tapasztalatok alapján nem szívesen „kérkednek” a munkáikkal és elriasztja őket a pályázattal járó adminisztráció. Ezért egyszerűsödött a Mesterek Mestere Díj nevezési feltétele, melyre az elégedett megrendelők jelölhetnek szakembereket. A szervezők abban bíznak, hogy így szélesebb körhöz juthat el a kezdeményezésük híre.

Szakembert ajánlani a pályázat honlapján található pályázati lap kitöltésével és beküldésével lehet. Ezután a Mapei Kft. felveszi a megadott elérhetőségeken a szakemberrel a kapcsolatot, ahol tájékoztatja, hogy ajánlották a Mesterek Mestere díjra. A szakemberek ajánlásának határideje 2018. november 4.

A közönségszavazásra 2019. januárjában kerül sor, a díjátadó pedig februárban kerül megrendezésre. A díjazottak jelentős erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek és használhatják a Mesterek Mestere címet. A szakembert ajánlók nyereménysorsoláson vehetnek részt.

A Mesterek Mestere Díjról

A díj országos és közönségdíj kategóriákban kerül kiosztásra. A fődíj odaítéléséről független szakmai zsűri, míg a közönségdíjról online közönségszavazás dönt. A szakmai zsűri legfontosabb szempontja, hogy a pályázó szakember felkészültsége szakmailag magas szinten legyen, és ez a benyújtott munkái alapján elbírálható legyen. A zsűrizés során, a szakmaiságon és a bemutatott munkákon túl, szem előtt tartják, hogy az adott mester alkotásaival és munkásságával mennyire lehet példakép.


A Mesterek Mestere Díj honlapja: www.mapei.hu/mesterekmestere

A Mesterek Mestere díj eddigi díjazottjai:


  • 2017: Magyarország Mesterek Mestere: Szabó József és Deák Sándor (megosztott első díj)
  • 2017: Mesterek Mestere Közönségdíj: Katona Attila, Budapest
  • 2016: Magyarország Mesterek Mestere: Vancsó László, Acsa
  • 2016: Mesterek Mestere Közönségdíj:Magyari Csaba,Pécs
  • 2015: Magyarország Mesterek Mestere:Filó Mihály, Budapest
  • 2015: Mesterek Mestere Közönségdíj: Kiss Tamás, Nagykereki
  • 2015: Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díj: Ratskó István, Budapest

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk