Megjelent: 5 éve

Még nem alkalmazkodtak a kkv-k az új cafeteria rendszerhez

Érezhetően csökkent a cafeteriaban gondolkodó vállalkozások aránya. Tavaly év végén már csak 10-ből 5 cég tervezett valamilyen béren kívüli juttatást adni dolgozóinak idén, holott korábban még 10-ből 7 cég vélekedett így - derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.

images

A szabályok változása következtében a top 3 nyújtani kívánt cafeteria elem közül mindössze a harmadik helyen szereplő étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán számít valóban béren kívüli juttatásnak, ami jól mutatja, hogy a kkv-k év végén feltehetően kivártak az új rendszerrel kapcsolatban.

A 2019-es cafeteria szabályozás változása jelentősen megnyirbálta a béren kívüli juttatásban gondolkodó cégek arányát a K&H kkv bizalmi index legutóbbi felmérésének eredménye szerint. „Az idei adócsomag elfogadásával nagy változások történtek a cafeteria szabályozásban, amely negatív hatással volt a kkv-k idei terveire. Míg tavaly félévkor még a cégek 70%-a kalkulált a béren kívüli juttatások valamelyik formájával, addig év végére ez az arány 53%-ra mérséklődött. Kérdés azonban, hogy ez a szint is fennmaradhat-e, hiszen az eddig közkedvelt kedvezményes adózású, ún. egyes meghatározott juttatások - mint a helyi bérlet vagy az Erzsébet-utalvány - idén január 1-jétől már jövedelemként adóznak, jelentős többlet terhet róva a vállalkozásokra” - mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv szegmens marketing vezetője.

A kkv-k még nem alkalmazkodtak az új szabályokhoz

Év végén a top 3 cafeteria elemben nem történt változás, továbbra is a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb (27%), amelyet holtversenyben a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz juttatás (17%) és az étkezési hozzájárulás SZÉP Kártyán (16%) követ. „A sorrend hátterében az állhat, hogy a vállalkozások egyrészt bíztak abban, hogy finomítanak a szabályokon, másrészt pedig, hogy ragaszkodnak az eddig jól bevált cafeteria elemekhez. Idén azonban nagy valószínűséggel jelentősen átalakulhat a cégek bérkiegészítő rendszere, hiszen az eddig rendszeresen nyújtott cafeteria juttatások közül van, ami az új szabályozás szerint idén már nem tartozik a klasszikus értelemben vett béren kívüli juttatások körébe” - mondta el Kovács Viktor Zoltán.

Nagyobb cég, több cafeteria

Ami a változások között is állandó, hogy a különböző méretű cégek közül a kis- és középvállalkozások alkalmazottai számíthatnak leginkább cafeteriára (60% és 69%), miközben a mikrovállalkozásoknál ez az arány jóval alacsonyabb (44%). A cégméret mellett pedig az is számít, hogy földrajzilag hol helyezkedik el a vállalkozás: leginkább az Észak-Magyarországon és Pest megyében dolgozók számíthatnak béren kívüli juttatásra az index szerint.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk