Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek együttműködését kezdeményezi a kormány

Az innovációs és technológiai miniszter az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének sárvári konferenciáján elmondta, várják a vezető hazai informatikai és elektronikai vállalatok csatlakozását egy "mesterségesintelligencia-platformhoz".

Palkovics László azt mondta: mindenkit szeretnének bevonni a munkába, aki érdekelt a mesterséges intelligencia jövőbeni alkalmazásában, kutatásában, termékké tételében, annak jogi és etikai aspektusainak vizsgálatában.

Hozzátette: az a szándékuk, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit. A technológiai fejlődésnek ez a szintje teljesen különbözik az eddigiektől, hiszen itt gépek hoznak majd meg olyan döntéseket, amelyeket eddig emberek hoztak meg - mondta. Példaként hozta fel az önvezető autók fejlesztésének és bevezetésének kérdését, megemlítve a Zalaegerszegen ezeknek a járműveknek a teszteléséhez már felépült, világszínvonalú tesztpályát.
Lehetnek szavai szerint olyan helyzetek amelyekben a gép esetleg már "túlnő" rajtunk, meg kell vizsgálni például mi történik akkor, ha egy ilyen gép balesetet okoz, ki a felelős érte? Számos aspektusa van a témának, ezért hozzák létre a tárca irányításával és a kormány támogatásával szavai szerint a minél szélesebb körű együttműködést.

Palkovics László informatikai, telekommunikációs és elektronikai vállalatok vezetői előtt tartott előadásában úgy fogalmazott: Magyarországnak jó esélye lehet a digitális technológiai fejlődés kiaknázásában, hiszen a területen nem az egyes ország nagysága, gazdasági ereje számít, sokkal inkább a szellemi kapacitásokra ötletekre van szükség.
Szólt arról, hogy folytatni kívánják a 2030-ig szóló Digitális Jólét Programot, bővítenék tartalmát. A fő célok közé továbbra is az állampolgárok digitális felhasználói képességeinek növelése, a kis- és középvállalkozások megerősítése a digitális technológiák alkalmazásában, valamint a digitális eszközök felhasználásának elősegítése az oktatásban.
Palkovics László hangsúlyozta: még mindig jelentős a hiány Magyarországon informatikusokban, bár a felsőoktatásban szavai szerint egyre többen választják az informatikai szakokat, de nagy a lemorzsolódás. Növelni kellene az informatikai cégek részvételét a duális rendszerű felsőoktatási képzésben, mértéke ugyanis egyelőre még csak 11 százalék - hozta példaként.

A miniszter kijelentette: szeretnék elérni, hogy a felsőoktatásba jelentkező hallgatók 40 százaléka válasszon valamilyen műszaki, természettudományos vagy informatikai képzést, a jelenlegi 29 százalékos aránnyal szemben.

MTI

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk