Megjelent: 5 éve

Új élet felmondás után (8.) - így legyél az állásinterjú mestere

Készülj az erősségeidből és a rázós kérdésekre egyaránt, de ne életed egyetlen lehetőségeként tekints rá. Gárdus Zsuzsa, karrier coach, a Jobsgarden Kft. ügyvezetője ezt az útravalót adja interjúra készülő álláskeresőknek. Tavasszal indult sorozatunkban most szakértői szemmel az állásinterjú műfaja és fortélyai.

images


1. Érkezz kicsit korábban

“Nem jó beesni állásinterjúra, inkább gyere 5-10 perccel korábban” - javasolja Gárdus Zsuzsa. Valószínűleg leültetnek a recepcióra, lesz időd egy kicsit körbe pillantani, milyen emberek dolgoznak, hogyan beszélnek egymással, milyen a hangulat, mi található a falon (azaz kifelé mit akarnak mutatni magukból). Ezek mind fontos információk a céges kultúráról, amelyeket pontosan érkezve nem tudnál meg. És az az 5-10 perc arra is jó, hogy összekapd magad, rendezd gondolataidat és koncentráltan lépj be a tárgyalóba.

2. Ne életed egyetlen esélyeként tekints a beszélgetésre

“Átlagosan legalább 15 interjún részt kell venni ahhoz, hogy konkrét állásajánlatot kapjál” - jegyzi meg a karrier coach. Ez azt jelenti, hogy lesznek szép számmal olyan megmérettetések, melyek végén nem te leszel a befutó. Ha 1-2 interjúra teszel fel mindent, akkor emeled a tétet és ez a legtöbb esetben inkább görcsössé tesz. Fogd fel az interjút gyakorlási lehetőségként, amely során jobb és jobb leszel.

3. Készülj külön a rázós és a nehéz kérdésekre

Lyukak az önéletrajzban, hiányzó iparági tapasztalat, nem az előírt szintű nyelvtudás… A rázós kérdések mindenkinél mások, és a legjobban az érintettek tudják melyek ezek. Persze akadnak olyan kérdések is, melyek minden interjún előjönnek és nem egyszerű jó választ adni. Ilyen például a “Miért jött el az előző munkahelyéről?” Gárdus Zsuzsa szerint a legjobb stratégia, hogy adjunk is valamit, de legyünk diplomatikusak. Olyan választ adjunk, amibe nem lehet belekötni. Nem javasolt személyi konfliktusokat előhozni. Néhány példa a váltások indoklására “5 év után úgy éreztem, új szakmai kihívásokra van szükségem”. Rövidebb állomás esetén “egyszerűen nem illettünk egymáshoz. Olyan munkakultúrát szeretnék, amely nagyobb teret enged a személyes döntéseknek”. “Magyar környezetben dolgoztam, engem pedig a nemzetközi csapat jobban vonz, szeretném használni a nyelvtudásomat”.

4. Hozz konkrét példákat az eddigi eredményeidről

“Mivel is kezdjem?”, “Minden benne van a CV-mben”. Néhány rossz válasz egyébként rutinos, tapasztalt szakemberektől, akik lefagytak akkor, amikor szakmai múltjuk néhány kiemelkedő eredményéről kérdezték őket. “Olyan példákat érdemes hozni, ami a megcélzott munkakörhöz kötődik. Írd fel egy füzetbe összesen hat sorban, hogy mi volt a probléma, milyen stratégiát dolgoztál ki és ez milyen számokkal kifejezhető nyereséget hozott a munkaadónak” - szemlélteti a megfelelő hozzáállást Gárdus Zsuzsa.

Ha tömör és konkrét vagy, az meggyőző a másik oldalnak és többről tudsz beszélni az interjú alatt.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Új élet felmondás után (8.) - így legyél az állásinterjú mestere
2. oldal - 5. Alkalmazkodj kicsit az interjúztatóhoz
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk