kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Barátainak utalta a munkanélküli segélyt a kormánytisztviselő

Ősszel várható ítélet a Miskolci Törvényszéken annak a huszonéves fiatalembernek az ügyében, akit azzal vádolt meg az ügyészség, hogy összesen 56 és fél millió forintot utalt át ismerősei számlájára jogtalanul a munkaügyi központ számlájáról – írja a Borsod Online hírportál.


A férfi kormánytisztviselőként dolgozott a munkaügyi központban, és többek között az volt a feladata, hogy az álláskeresőket nyilvántartásba vegye és a nekik járó állami juttatásokat határozattal megállapítsa, valamint hogy gondoskodjon azok kiutalásáról, folyósításáról.


A férfi 2010 elejétől 2011 szeptemberéig 127 valós, de ellátásra nem jogosult személy részére állapított meg határozattal álláskeresési ellátást. A munkaügyi központ számítógépes rendszerében hamis adatokat rögzített az illetők munkaviszonyára, illetve álláskeresési időszakára vonatkozóan.


A rendszer ezek alapján maga számolta ki, hogy milyen időszakon keresztül, milyen összegű ellátás folyósítható, majd havi rendszerességgel átutalta a vádlott által megadott 15 bankszámlára, melyekre összesen 56,5 millió forint érkezett jogtalanul.
Üzelmeit egy belső ellenőrzés tárta fel. A fiatalembert nyolc társa segítette. Az egykori kormánytisztviselő fényűzően élt, cserélgette a luxusautókat, mesés utazásokra vitte a barátnőjét.


A férfi cselekményéért akár 12 évet is kaphat.


2014. június 23.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek