Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Ferihegyi béregyeztetés - közeledő álláspontok

A szakszervezetek képviselője szerint közeledtek az álláspontok, a munkáltató szerint konstruktív szellemben folytak a megbeszélések Ferihegyen a bértárgyalások csütörtöki fordulóján.

Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy konstruktív szellemben folyt a csütörtöki tárgyalás, és a munkáltató hasznosnak értékelte a szakszervezetek minimális bérre vonatkozó javaslatait.

E javaslatokat is figyelembe véve a munkáltató olyan javaslatot tett, miszerint 2007-re 6,5 százalékos általános bérfejlesztést hajt végre, amiből 0,7 százalékot elkülönít a bérkülönbségek csökkentésére. A bérfelzárkóztatási program folytatásaként a munkáltató a jövő évi bérfejlesztésből is elkülönítene 0,7 százalékot a bérkülönbségek csökkentésére.

Pető Alfréd, a sztrájkbizottság elnöke, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) vezetője közölte: az érdekképviseletek üdvözlik, hogy a BA elmozdult a korábbi 5,5 százalékos ajánlatáról.

Az érdekképviseleti vezető a csütörtöki tárgyalást úgy értékelte, hogy közeledtek az álláspontok, de további egyeztetésekre van szükség, beleértve a minimális bérekre vonatkozó javaslatot is. Pető Alfréd azt javasolta, hogy állítsanak fel egy munkacsoportot, amely kidolgozza a minimálbér-táblát.

A szakszervezetek csütörtökön nem tettek újabb számszerű béremelési javaslatot, de jelezték, hogy a megegyezés érdekében hajlandóak a kompromisszumra - mondta a sztrájkbizottság elnöke.
A tárgyalások a jövő héten folytatódnak.
A korábbi tárgyalásokon az érdekképviseletek egységes követelése 9,5 százalék volt.

Az eddigi egyeztetések eredményeként a szakszervezetek javaslatot tettek az egyes munkaköröket illetően a minimális bérre a bérfeszültségek csökkentése érdekében.

A szakszervezetek augusztus elején már tartottak sztrájkot a repülőtéren, akkor a több mint 80 induló és érkező járat többsége jelentős késéssel közlekedett és egy járatot törölni kellett. A munkabeszüntetést megelőzően a BA 6,2 százalékos bérfejlesztésre tett javaslatot, de jelezte, hogy sztrájk esetén visszatér korábbi, 5,5 százalékos ajánlatához.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk