Megjelent: 5 éve

Akár 400 ezer forintot is lehet keresni nyáron a Balatonnál

Egy vendéglői konyha diákmunkásként alkalmazott kisegítője vagy egy "placcos" felszolgáló bruttó 400 ezer forintot kereshet havonta, egy szobalány vagy strandbüfés pedig ezerforintos órabérért dolgozhat az idén a Balatonnál - írja csütörtökön megjelent cikkében a Magyar Nemzet.

images

images

Balatoni vendéglátósok szerint idén nyáron is a szinte minden munkakörben jellemző munkaerőhiány lesz a legnagyobb problémája a turisztikai szolgáltatóknak.

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók (Kisosz) Somogy megyei Érdekképviseletének fonyódi területi vezetője, Makkos Péter étteremtulajdonos a lapnak azt mondta: a külföldre vándorolt magyar munkavállalók részéről tapasztalható némi visszaáramlás a turisztikai munkaerőpiacra, ez azonban kevés ahhoz, hogy számottevően enyhíteni tudják az ágazatban jellemző munkaerőhiányt.

Azt is elmondta sok a pályaelhagyó, a mai fiatalok jelentős hányada ugyanis nem bírja a vendéglátós munkával járó kötődést,
a nem hagyományos időbeosztást vagy az olyan munkakörülményeket, hogy egy szakácsnak kánikulában, 40-45 fokos konyhában is kell dolgoznia.

Vágó Péter, a Kisosz Veszprém megyei elnöke szerint idén is a nyári munkát vállaló egyetemisták, főiskolások és a nyugdíjasok menthetik meg a szezont.

Demkó Tibor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet siófoki területi irodájának vezetője a lapnak azt mondta legtöbb ajánlat a szállodáktól, a szezonális kiskereskedelmi boltoktól, az élelmiszer-áruházaktól és a vendéglátóhelyektől érkezik. Siófokon kiváltképp keresett a munkaerő.

Fotó: Pixabay
Magyar Nemzet/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk