Megjelent: 7 éve

Akár a jövő munkaerejét képezhetik egyes speciális nyári táborok

Programozó, robotika és informatikai napközis táborokat hirdetnek cégek, amelyekért nem is minden esetben kell fizetni, hiszen a jövő munkaerejét látják a gyerekekben, írja a Magyar Idők.

Táborozási körképet készített a lap, az Erzsébet-táboroktól, a sport, szerepjátékos vagy éppen kézműves táborokon át, a speciális napközis táborokig.

Évente 200 ezer gyerek táborozik a 11 hetes iskolai nyári szünetben, amikor a szülőknek meg kell oldani az elhelyezésüket, hiszen a szabadságok nem elégségesek ennek az időszaknak a lefedésére. Az Erzsébet-táborokba már napi 100 forintos jelképes összegért el lehet jutni azoknak, akik erre rászorulnak és pályáznak. Az ottalvós, tematikus táborok viszont több mint 40 ezer forintjába is kerülhetnek a szülőnek heti szinten. A diákok és szüleik több mint 800 tábor kínálatából válogathatnak.

A speciális, általában informatikára épülő táborok akár ingyen is szerveződnek - nagy cégek támogatásával - gyerekeknek, annak érdekében, hogy bepillantást engedjenek ezekbe a szakmákba, játékos formában.

Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk

Z generáció megtartása, rugalmas munka: ilyen volt 2023 az üzleti szolgáltató központoknál

A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István... Teljes cikk