Megjelent: 5 éve

Csaknem 2500 dolgozójától megválik egy brit üzletlánc

Egyre jobban növekszik az Aldi és Lidl piaci részesedése, így a négy nagy brit kiskereskedelmi lánc közül az egyik most leépítéssel próbálja pozícióit javítani.

Az Asda jelentette be, hogy rengeteg dolgozójától kénytelen megválni. A BBC alapján az Origo arról ír, hogy a cég menedzsmentje megkezdte az egyeztetéseket a munkavállalókkal belső átszervezésekről, ám a hírek szerint valójában ez azt jelenti, nagyjából 2500 dolgozóját bocsáthatja el az áruházlánc. Az Asda éppen a versenyképességét megőrizendő döntött a leépítésről.

Az Asda mögött 1999 óta az amerikai óriáscég, a Walmart áll, de nemrégiben a Sainsburyvel való összeolvadás mellett döntöttek. Ha azt a versenyjogi hatóságok jóváhagyják, akkor a Tesco és a Morrison's mellett már csak három hagyományos brit kiskereskedelmi lánc marad meg a szigetország piacán, néhány kisebb vállalat, és a két német diszkontlánc társaságában.

Az Asda vélhetően a pékségek, benzinkutak és az irodai dolgozók közül bocsátja el a munkavállalókat. A dolgozókat védő szakszervezet nehezményezi, hogy mindezt karácsony előtt tervezi meglépni a cég, ezért közölték, hogy minden egyes munkatárs megtartásáért foggal-körömmel küzdeni fognak.

origo.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk