kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Iskolai szünetek a 2017/2018-as tanévben

Még éppen csak elkezdődött a tanév, de nem árt már előre tervezni a biztosan tudható iskolai szünetekkel 2017/2018-ra.

Az első hosszabb szünet az őszi szünet lesz a 2017/2018-as tanévben: október 30-ától november 3-áig tart. Pontosan egy hét lesz, közepén a november 1-ei munkaszüneti nappal.

A téli szünet december 27-től január 2-ig tart. De nem lesz azért ilyen rövid a pihenés. Az utolsó tanítási nap december 22 (péntek), december 25-26 munkaszüneti napok, a szünet utáni első tanítási nap január 3 (szerda).

A tavaszi szünet 2018. március 29 és április 3 között lesz, szerdától szerdáig tart.

Az utolsó tanítási nap pedig 2018. június 15. lesz.

Az Emmi által kiadott tanév rendje ITT található.

2018-as munkaidő naptárunkat ITT találja.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek