kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Több állást hoznak a robotok, mint amennyit visznek

A mesterséges intelligencia elterjedése hozzájárul a munkahely teremtéshez, az új állások betöltéséhez azonban egyelőre hiányzik a megfelelő szakembergárda - mutat rá az MIT és az EY felmérése.

images

images

Az MI szélesebb körű alkalmazása pozitív hatással lesz a munkaerőpiacra - hívja fel a figyelmet az MIT Technology Review Insights és az EY 122 vállalatvezető körében készített nemzetközi kutatása. A megkérdezett cégvezetők ötöde úgy látja, számos új pozícióra lesz szükség a technológia meghonosodása miatt, ez pedig a világgazdaság fellendüléséhez is hozzájárul majd.

A megkérdezettek négyötöde a megfelelő szakemberek hiányát látja az automatizáció legnagyobb kihívásának, emiatt ma még nagyrészt funkcionális feladatokra használják a technológiát. További akadályozó tényező, hogy az ilyen rendszerekkel való együttműködés nehezen illeszthető be a meglévő üzleti folyamatokba (a válaszadók 53 százaléka szerint).

„A mesterséges intelligencia még gyerekcipőben jár, a cégeknek azonban már most meg kell alkotniuk a vonatkozó stratégiájukat” - mondta Chris Mazzei, az EY innovációs technológiákért felelős globális vezetője. „Az MI hozzájárul az értékteremtéshez és a versenyelőny kialakításához, ezért fontos, hogy a szervezetek felmérjék, hogyan tudják beépíteni működésükbe” - tette hozzá a szakértő.

Az EY, saját működésére vonatkozó becslése szerint, a 2018-ban induló pénzügyi évben a mintegy 2,1 millió olyan munkaórát takaríthat meg intelligens, automatizált megoldásokkal, amelyet eddig repetitív feladatokra fordítottak.

Fotó: Pixabay
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk