kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Szárnyal a bizalom a kkv szektorban

A K&H kkv bizalmi index 10 pontos emelkedést követően elérte második csúcspontját, jelenleg 15 ponton áll. A kiemelkedő hangulatjavulás leginkább annak köszönhető, hogy a cégek a közterhek idei alakulását és az elmúlt hónapok gazdasági intézkedéseit is kedvezőbben látják. A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban javult, de a középvállalkozásoknál és az agrárszektorban a legerősebb - írják sajtóközleményükben.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait 2004 óta jelző K&H kkv bizalmi index elérte második csúcspontját: 10 pontos emelkedést követően jelenleg 15 ponton áll.

Az index mostani látványos emelkedése egyértelműen annak köszönhető, hogy jelentősen mérséklődött a vállalkozásokat érintő adókkal és járulékokkal kapcsolatos eddigi negatív hangulat. „Az elmúlt két negyedévben komoly félelem alakult ki a cégek körében, hogy emelkedni fognak az őket érintő közterhek. Ez most szemmel láthatóan enyhült, hiszen akik eddig növekvő adókkal és járulékokkal számoltak, most már inkább azok jelenlegi szinten maradását valószínűsítik: 54%-ról 35%-ra zsugorodott ugyanis az emelkedő közterhekkel, ezzel párhuzamosan pedig 21%-ról 34%-ra ugrott a változatlan mértékű közterhekkel számoló cégek aránya. Ezzel összefüggésben pedig a gazdaságpolitikával és a kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban is mérséklődött a pesszimizmus, hiszen az előző negyedévhez képest fele annyian (13%) vélekednek úgy, hogy az utóbbi hónapok intézkedései negatívan hatottak volna a cég versenyképességére” - részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és ágazatban erősödött. Az eddigi trendhez hasonlóan a középvállalkozások bizalma a legerősebb (26 pont), a kisvállalkozások bizalma jelenleg 20 ponton áll, de a kisvállalkozások is kezdenek felzárkózni (8pont). Az ágazatok közül továbbra is az agrárium a legbizakodóbb (27 pont), miközben a szolgáltató, az ipari és a kereskedelmi szektor szinte azonos várakozásokkal tekint a következő egy évre (16 pont, 14 pont és 12 pont).
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk