Megjelent: 5 éve

Fenyegetnek a robotok

Mesterséges intelligenciát is alkalmazó robot konferálta fel a Magyar Telekom Most Fórumsorozatának második rendezvényét írja a napi.hu.

Az álláspiaci fejlesztésekről szóló, az új megoldásokban jártas iparági szereplőkkel folytatott panelbeszélgetés vezetését azonban végül emberre bízták a szervezők - tette hozzá a napi.hu.

A friss előrejelzések szerint, 20 éven belül a digitalizáció hatására világszerte akár 380 millió embernek - köztük a mai magyar munkavállalók közel felének - kell majd pályát módosítania. Akkor is, ha ezzel párhuzamosan egyre értékesebbé válik majd a kreativitás, a konstruktivitás, az együttműködési készség - vagyis minden, ami emberi.

A technikai fejlődés folyamatosan új szakmákat szül, egyes felmérések szerint ezen szakmák egy részét ma még nem is ismerjük - mondta a rendezvényen Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom hr osztályának vezetője. Szerinte a XXI. század digitális világában a humán faktor lesz az egyik legfontosabb tényező, vagyis felértékelődnek azok a képességek, amelyek meghatározzák, hogy egy munkavállaló mennyire tud beilleszkedni a munkahelyén, mennyire motiválható, mennyire kreatív.

Utóbbi készség kulcsfontosságú: az új utakat megtaláló, konstruktív, fejlesztő gondolkodás várhatóan minden eddiginél nagyobb teret kap majd a gazdasági életben.

napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk