kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Bruttó 100-250 ezer forinttal lehetne magasabb a tanárok fizetése, ha egy szabály változna

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének számításai szerint ha bruttó 100-250 ezer forint közötti összeggel lehetne magasabb a pedagógusok fizetése, ha a bértábla alapja a vetítési alap még mindig a minimálbér lenne - írja az eduline.hu.

images

A pedagógus-illetményekről szóló táblázatból kiderül, hogy vannak olyan fokozatok, amelyekben a kezdőbérek nem érnék el a középfokú végzettségűek garantált bérminimumát. Ők azért kapnak január 1-jétől fizetésemelést, hogy legalább erre a szintre felzárkózzanak. Még ekkor is legalább 7%-kal kevesebbet keresnek majd, mint a szintén gyalázatos bérért dolgozó, nem pedagógus-végezettséggel rendelkező, nevelő-oktatómunkát közvetlenül segítő (NOKS) munkakörben foglalkoztatottak. Azt is látjuk, hogy ha továbbra is a minimálbér lenne a pedagógusbérek vetítési alapja - ahogy az 2014. december 31-éig volt -, mennyivel keresnénk többet - írja sajtóközleményében a PDSZ.

A PDSZ Facebook oldalán a táblázat is elérhető.

Ez a különbözet felsőfokú végzettségűek esetében havi bruttó 100-250 ezer forint közé esik. „Ennyit vesznek ki havonta a zsebünkből azzal, hogy a vetítési alap még mindig a 2014. évi minimálbér szintjén van" - írják.

eduline.hu/Facebook
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja

"Minden ügy egy kihívás, de nem álmodom velük. Az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető. Ez... Teljes cikk

A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk